Az újra aktív Faith No More november 8-án, egy Buenos Aires-ben tartott koncertjén, egy titokzatos dalt adott elő, azonban a szakma – legalábbis a FNM-rajongó fele – egyszerűen nem tudta hova tenni. Mivel hasonlított néhány régebbi dalhoz, most azt találgatják, hogy vajon ez egy vadonatúj dal?
Mindenki nagyon örül, hogy a Faith No More újra koncertezik, de arra senki nem gondolt, hogy ilyen hamar előállnak egy új dallal.
Márpedig november 8-án Buenos Airesben (Argentína) egy koncerten, valami új dal került elő a tarsolyból, legalábbis nagyon úgy hangzott, hogy az ott egy új dal. A rajongók nem ismerték fel, de kicsit úgy hangzott, mint a „Metal Sucks”, de közben meg nem az volt.
Mike Patton és csapata, ugyan kifejtette, hogy egyelőre ne számítson senki új lemezre vagy ilyesmire, de azért azt is jelezték, hogy nem kell ezt sem kőbe vésni. Ráadásul, ha ez tényleg egy vadonatúj dal, akkor a rajongóknak el lehet kezdeni örülni.
Hallgasd meg te is és kommenteld, hogy szerinted ez mi lehet!
2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. Weiter
Ed Sheeran bejelentette, hogy új ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Weiter
2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Weiter
Az idén ősszel hazánkban a Budapest Arénában koncertező japán világsztáro(c)k, a One Ok Rock kiadta 11. stúdióalbumát, a DETOX egyik legfűtöttebb szerzeményét. Weiter
Az új Mother Mother dal már korábban, 2009 során kiszivárgott a YouTube-on és azóta is része a világszerte ünnepelt rockbandát övező misztikumnak. Mint a rajongók egyik nagy kedvence, a nem hivatalos feltöltések több százezer lejátszást hoztak, és a hallgatók egész Reddit fórumokat és kommentszekciókat szenteltek ennek a track-nek, míg egyre várták a hivatalos megjelenést. Weiter