3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2011. november 1. | Joss Beaumont

Rihanna: Sajnálom Malmö! Kórházba mentem!

Copyright:

Rihannát, eddig ismeretlen okból kórházba szállították, így ebből az okból kifolyólag el is maradt a Svédország harmadik legnépesebb városában, Malmöben tartandó koncertje. Rihanna azonban ennek dacára sem feledkezett meg a rajongóiról.

Svédországban nagy várakozás előzte meg a barbados-i énekesnő, Rihanna koncertjét Malmöben, azonban csalódnia kellett a rajongóknak, hiszen egy váratlan betegség miatt elmaradt a produkció. Amely ennél is aggasztóbb, hogy a 23 éves énekesnőt hirtelen jött gyengeség miatt szállították a kórházba, majd infúziózták be.
 
A dolog természetesen nem múlhatott el nyomtalanul, hiszen Rihanna szomorúan és betegen bár, de üzent a svéd rajongóknak, érzetetve, hogy bizony ő még így is velük van, még ha lélekben is.
 
„Sajnálom Malmö!” írta Twitteren, a nyilvánvalóan csalódott svéd rajongóknak, majd csatolt egy képet is, amelyen látható, hogy csövek állnak ki az ő karjából. Neki sem könnyű...
 
A malmöi koncert pótlásáról nem adott információt a turné szervezője a Live Nation.
 
Ami pedig minekt magyarokat illet, elvileg a december 8-án tartandó budapesti koncertet érinti ez a sajnálatos eset.
 
Joss Beaumont
 
Forrás: Music News 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2025. augusztus 23.

Hét év után visszatérő albummal jelentkezett a Good Charlotte

A vadonatúj ’Motel Du Cap’ című lemez merész visszatérést jelent a 30 évvel ezelőtt alapított amerikai rockbanda gyökereihez, miközben új utakat nyit és az eddigi legnyersebb, leghitelesebb energiát hozza, készen állva a zenekar személyesebb oldalának felfedésére is. Tovább

2025. augusztus 23.

Ed Sheeran és Rupert Grint újra együtt

Megérkezett Ed Sheeran legújabb felvétele „A Little More” címmel, a videóklip pedig ezúttal is emlékezetesre sikerült, ugyanis a szereplők – az előadó mellett – Rupert Grint (Harry Potter) és Nathalie Emmanuel (Trónok harca) színészek. Tovább

2025. június 23.

Coldplay újrahasznosítja az összes albumát

Feltarthatatlan fenntarthatósági küldetésük jegyében a brit együttes mind a 10 nagylemezét megjelenteti környezetbarát, fröccsöntési technológiával készült 140 grammos EcoRecords-ként. Ezzel a gyártás alatti szénkibocsátás 85 százalékkal kevesebb a megszokott ipari mértékekhez képest. Augusztus 15-én érkeznek ezek az új változatok és Magyarországon is elérhetők lesznek. Tovább

2025. június 20.

John Williams rajongók figyelem!

A Harry Potter rajongók most igazán örülhetnek, hiszen 2025. június 6-ától dupla bakelitlemezen lesz hallgatható az első négy film zenei anyaga. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky