Michael Jacksonra emlékeznek nem csak a rajongók, de a világsztárok is. Beyonce Knowles, a Ce-Lo Green, Smokey Robinson is ott voltak Cardiffban azon a speciális nosztalgiakoncerten október 8-án, amit a tavalyelőtt elhunyt Jacko emlékére rendeztek.
JLS, Gladys Knight, Craig David és Leona Lewis, valamint Christina Aguilera is tiszteletüket tették a rendezvényen, valamint a Jackson család tagjai is ott voltak a Millenium Staidonban. Beyonce dalára, az I Wanna Be Where You Are-ra jelent meg a poplegenda három gyermeke, Prince, Blanket és Paris is – mindannyian különböző stílusú ruhákba bújva, amelyek apjuk zenei karrierjének állomásait jellemezték.
A Wales-i rendezvény célja az volt, hogy ne Jacko halálára, hanem inkább fantasztikus zenéjére fókuszáljanak. Ehhez hozzájárult három generációnyi Jackson család, az összes híresség, valamint a körülbelül 50 000 fős hallgatóság is... Mind abból a célból, hogy ne bánkódjanak, mert elmúlt valami, hanem hogy együtt örülhessenek, amiért részük lehetett a popkirály által nyújtott jóban.
A koncert időpontja nem volt épp a legszerencsésebb választás. Az éppen most folyó per vége igazságot szolgáltathat, ami némi megnyugvással tölthet el minket, rajongókat. De addig nincs ok ünneplésre, amíg egy gondatlan, felelőtlen, szakmájához nem értő gyilkos orvos szabadon praktizálhat és nem vállalva tettét bemocskolja Michael nevét. Ha rögtön hívta volna a mentőket, (és nem a bizonyítékok eltüntetésével foglalkozott volna) Michael még ma is élne, és nem lenne szükség emlékkoncertre sem. A fellépők neveit olvasva azt kell mondjam, nem méltó a nagyságához. Bárki láthatja, a 30th Anniversary Concert-et, amit MJ 30 éves pályafutásának tiszteletére adtak még életében, olyan nevek mint Whitney Houston, Gloria Gaynor, Usher, Luther Vandross, James Ingram, Gloria Estefan, Liza Minelli, Marc Anthony, 'N Sync, Destiny's Child, Nelly Furtado, Shaggy, akkor azt mondom, az egy hozzá méltó koncert volt, de ez a mostani.....hmmmmmmmmmmm. No comment.
A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Weiter
Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Weiter
Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Weiter
2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Weiter
A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Weiter