Az izlandi poszt-rock együttes kisebb pihenő után november 7-én rántja le a leplet új, „Inni” névre keresztelt albumáról. A Győzelem Rózsái azonban gondoskodtak arról, hogy némi ízelítő már szabadon hozzáférhető, illetve letölthető legyen honlapukról.
Reykjavíkból egészen a világhírig szárnyaltak a fiúk ’94-es megalakulásuk óta. Az elismertség ’99-ben érte utol az együttest, melyet „Ágætis byrjun” (Jó kezdet) című, harmadik albumukkal vívtak ki. Az ezt követő években dolgoztak a Radioheaddel, adtak ki saját, kitalált nyelvre írt albumot (ami valljuk be elég szokatlan ötlet), olyan filmes produkciók aláfestésének részeseivel váltak zenéjükkel, mint pl. a Vanília Égbolt, a 24, illetve a CSI sorozatok, világkörüli turnén zúzták, valamint kiadták albumaikat az Egyesült Államokban is.
Ez alkalommal szimpla korong helyett egy egész „Kinder meglepetésre” vetődhetnek a rajongók, hiszen az Inni 105 perces dupla CD-jével, illetve Vincent Morisset rendezte 75 perces filmjével készül tarolni. Az tartalom egyébként live anyagokra építkezik, mely 2008-as londoni koncertjükön került rögzítésre. Akik november első hetében az elsők között pályáznak az album-birtokosi címre, azoknak felkiáltójelesen beszúrnám, hogy honlapjukon már opcionális az előrendelés is. A honlapon a már említett ingyenes letöltési, rendelési lehetőség mellett egyéb infók, és médiaanyagok is hozzáférhetőek. A november 7-e fanoknak abszolút piros betűs.
A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. Seguir
Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Seguir
A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Seguir
2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. Seguir
PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Seguir