Jessie J a lábtörése óta új szemszögből tekint a világra. Azóta még jobban tiszteli a mozgássérülteket. Végülis jó, hogy rájött, hogy lábak nélkül nem annyira egyszerű az élet. Okos lány, leülhet!
Jessie J idén eltörte a lábát. A Q Magazinnak azt nyilatkozta, hogy a sérülése által új perspektívát kapott az élethez.
Mikor átvészelte a gyógyulási periódust, és újra elkezdett pörögni, akkor jött rá, hogy külön tiszteli azokat, akik láb nélkül kénytelenek élni.
Aztán még panaszkodott egy sort arra, hogy a sztárok is ugyanolyan egészségügyi ellátást kapnak, mint az átlagemberek. Ezáltal lerombolva azt az ideát, hogy a lábtörése miatt ő esetleg valami extra szolgáltatásban részesült volna. A logikája szerint ez ellentétes azzal, hogy ő művészként folyamatosan csak ad.
Kedves Jessie, tiszteljük a gondolataidat, de közös érdekünk, hogy a jövőben inkább csak énekelj!
A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Weiter
Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Weiter
A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Weiter
2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Weiter
A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Weiter