Brian May, az egykori legendás Queen zenekar, még legendásabb gitárosa elismerte, bizony gondolt néhányszor az öngyilkosságra, Freddie Mercury, 1991-es halála után. De, aztán mégsem...
Brian May 1991-ben nem csak édesapját vesztette el, hanem köztudott, hogy Freddie Mercury is ekkor hunyt el HIV fertőzésben. May lába alól kifutott a talaj és többszor még az öngyilkosság is megfordult a fejében.
- Teljesen összeestem. Olyan voltam, mint aki beteg és így ezer darabra hullottam szét. Szörnyű volt és súlyos depresszióba zuhantam. Roppant nehéz időszakot éltem át, hiszen családomból apámat, és hát egy barátomat Freddie-t vesztettem el. Kezeltetnem kellett magam, hiszen teljesen elvesztem. A kezelések hatására azonban folyamatosan elmúlt a késztetésem az öngyilkosságra. – mondta el Brian May.
Tesszük hozzá, örülünk, hogy végük Brian May nem tett kárt magában és kilábalt a súlyos gondolkból.
A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. trvať
A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. trvať
Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. trvať
Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! trvať