Az alternatív rock úttörői, a JANE’S ADDICTION augusztus 2-án kiadott maxija, az “Irresistible Force” után THE GREAT ESCAPE ARTIST címen hamarosan megjelenteti új albumát a Capitol Record gondozásában. Perry Farrell, Dave Navarro és Stephen Perkins munkáját dicsérő új lemez mintegy nyolc év után jelenik meg október elején.
Az első single, az ‘Irresistible Force’ egy hullámzó, szeszélyes, mondhatni epikus szerzemény lett. Az új anyag része lesz az ‘End To The Lies’ című dal is, mely elő-maxiként már áprilisban ingyenesen letölthető volt a rajongók számára.
Az új album erejéig a JANE'S ADDICTION Rich Costey producerrel (Muse, Franz Ferdinand, Interpol) és a TV On The Radio kulcsemberével, David Sitek-kel fogott össze. Sitek emellett a Yeah Yeah Yeahs és a Foals producer munkáiról híresült el.
A banda a nyár folyamán egy exkluzív, privát show-t adott a new yorki Terminal 5-ben a YouTube és LG cégekkel együttműködve. A koncerten az LG által kisorsolt kétszáz szerencsés rajongó vehetett részt, és igazi szenzációként a világon ez volt az első esemény, amit a LG Thrill 4G elnevezésű 3D-s felvétere is alkalmas szuper telefonnal rögzíthettek a nézők. A koncert az LG YouTube csatornáján lement élőben, és a nézők által különböző szögben készített filmekből összevágtak egy 60 perces dokumentumfilmet is.
Az előadáson a régi kedvencek mellett természetesen elhangzott az új dal, az “Irresistible Force” is, amelynek a klipjét itt nézhetjük meg:
A 3D opció kikapcsolásával 3D-s szemüveg nélkül is élvezhetjük az anyagot.
A JANE’S ADDICTION következő exkluzív show-ja a londoni Koko-ban volt augusztus 30-án, amit a Reading és a Leeds Fesztiválok-on való szereplés követ majd. Ezekre a koncertekre szinte azonnal elkapkodták a jegyeket.
A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. A continua
Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. A continua
A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. A continua
2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. A continua
PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. A continua