3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2011

2011. augusztus 12.

Lemondta a SZIN-t a Simple Plan

Copyright:

A kanadai Simple Plan együttes énekese, Pierre hangszálai augusztus 7-én, az együttes koreai fellépésén dagadtak be. Az énekes koreai és kínai orvosai azt tanácsolták neki, hogy tartson szünetet, amennyiben szeretné elkerülni, hogy hangszálai visszafordíthatatlan károsodást szenvedjenek.

Az együttes ezért 2 hetes szünetet tart turnéjában, ebben a szünetben Pierre egyáltalán nem használhatja hangszálait és gyógyszeres kezelést is kap annak érdekében, hogy minél jobban meggyorsítsák a gyógyulás folyamatát. Ha a kezelés sikeres, akkor a Simple Plan néhány hónapon belül ismét színpadra állhat. Rosszabb esetben viszont Pierre hangszálait meg kell műtenie az orvosoknak, ami jóval nagyobb kényszerszünetet jelent majd a zenekar életében.
 
„Aggodalomra semmi ok, rendbe fogok jönni, remélhetőleg a műtét nélkül is.” – üzente Pierre a rajongóknak. „Minden rajongótól szeretnék bocsánatot kérni, azoktól, akik számítottak arra, hogy találkoznak velünk. Ígérem, bepótoljuk! Megértéseteket és együttérzéseteket köszönöm!”
 
„Nehéz döntést kellett hoznunk, de kénytelenek vagyunk most erre, a zenekar hosszútávú érdekében.” – mesélt az énekes arról a pillanatról, amikor az orvosok lehetőségeiről tájékoztatták. Az együttesnek, a magyarországi turnéállomáson kívül, ausztriai, svájci, spanyolországi, franciaországi, kínai és japán koncerteket kellett ma lemondania.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. augusztus 30.

És akkor a SZIN is véget ért

Az utolsó napon már megszoktuk a meleget és a port. Hűsölni ültünk be a Malátabárba, ahol a Tatto workshop keretében megismerhettük a tetoválás történetét. Majd egy ismét nagyon korainak tűnő koncertre sétáltunk át a Nagyszínpadhoz. Tovább

2011. augusztus 30.

Dugjanak inkább chippet a seggembe? - SZIN

Nagyon szerethető lenne a SZIN, de az utolsó este betelt nálam a pohár. Pedig ezen a napon voltak a legjobb koncertek. Ezen a napon voltak a legtöbben. És mégis úgy éreztem magam, mint egy zebra, aki alig várja, hogy lecsaphasson az oroszlánokra. Tovább

2011. augusztus 30.

Olyen is volt, hogy elolvadt a SZIN

Mao! Mao! Avagy lőjétek tarkón ezt a fesztivált, mert látszik, hogy nagyon szenved. A második napon is olyan meleg volt, min ha a nap minden erejével csak a SZINre sütne és a világon máshova nem. Kevesen voltak, a fellépők jók(?), de magyarok. A szegedi underground előadókat (Szegediek állítása szerint) teljesen kihagyták a fellépők sorából. És mindenkinek az az első mondata hozzám: „Ááá! Tavaly jobb volt, sokkal többen voltak.” Tovább

2011. augusztus 29.

Zenében is ötösre vizsgázott, de alázatból is – Diana King

Diana King király a zenében, és ötösre vizsgázott alázatból is. A fesztivál legjobb koncertjét láthattuk tegnap este a SZIN-en a SZIN színpadon. Tényleg megSZINezte mindenki éjszakáját. Úgy ragyogott, mint egy csillag az égen. Tovább

2011. augusztus 29.

SZIN kontra, avagy lentről felfelé

Akadálypályának bizonyult a SZIN minden együttesnek, aki azt hitte eljön ide és leszedi a mannát. Mivel itt csak tűző nap és sivatagi vihar várta azt a bandát, aki eljött, és könnyűsétát tett volna a siker csarnokába. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky