3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. július 27.

Malice Mizer sztárja Budapesten

Copyright:

A nyár folyamán újabb japán multitálentumot köszönthetünk hazánkban: augusztus 4-én a visual kei egyik legnagyobb egyénisége, Gackt érkezik egy speciális műsorral a budapesti SYMA Csarnokba. Egyedi előadásmód, felejthetetlen látványvilág és fogós dallamok várják a látogatókat, megfűszerezve a japánokra jellemző precizitással.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

 

Gackt Camuit a japán művészet legszínesebb egyéniségei közé sorolhatjuk. Bármihez is fog, maradandót alkot: énekesként, zeneszerzőként, dalszövegíróként, színészként és producerként is ismerhetjük. Az évek során 14 albumot és 39 kislemezt jelentetett meg, mára az egyik legnépszerűbb japán előadók között találhatjuk, sok-sok millió eladott lemezzel a háta mögött.

 

1973-ban született Okinawaban és szülei már 3 évesen klasszikus zongoraórára járatták. Máig Chopint tartja egyik legnagyobb hatásának, aki, ahogy mondja, megtanította a zene szépségére, mélységére, örömére, bánatára és kedvességére is. Sokáig nem is mutatott érdeklődést a rockzene iránt, mígnem meghallotta a Led Zeppelin Stairway to Heaven-jét. Külön érdekesség, hogy a Jesus című slágere egyfajta tisztelgés a Metallica One-ja előtt.

 

1995-ben csatlakozott a Malice Mizer nevű formációhoz, ami megalapozta ismertségét, de több sláger és 2 stúdióalbum után úgy döntött, hogy inkább szólókarrierbe kezd, hogy megvalósítsa a saját álmait és a zenéről alkotott elképzeléseit. Sikerének egyik kulcsa természetesen a magával ragadó élő szereplése, hiszen kifejezetten törekszik rá, hogy minden este a közönség boldogan térjen haza. Bulijaira a „Visualive” szóösszetételt használja, ami jelzi, hogy egyszerre látványos és ízig-vérig élő show-ra számíthatunk. Utánozhatatlan, eredeti érzéke van a szórakoztatáshoz, ezért is fordulhat elő, hogy még a különcnek tartott J-rock zenészek között és igazi kuriózum a művészete. A látvány, díszletek, sminkek és ruhák ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint maguk a dalok. Ezek pedig önmagukért beszélnek: Gackt minden stílusban otthon érzi magát, így koncertjein balladák és zúzósabb számok is előkerülnek. Stílushatárok nélkül alkot, fő szempontnak az érzelmek közlését és a szórakoztatást tekintve.

 

Gacktot és zenekarát augusztus 4-én a SYMA Csarnokban tekinthetjük meg, s minden bizonnyal egy életre szóló koncertélménnyel gazdagodhatunk. Belépőjegyünket megválthatjuk országszerte a Ticketportal jegyirodáiban - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a Ticketportál oldalán, ahol kezelési költség nélkül, otthoni jegynyomtatással is vásárolhatunk.

 

A Concerto Music bemutatja: Yellow Fried Chickenz 2011 European Tour

2011. augusztus 4.,  csütörtök 18.00 óra

Budapest, SYMA Csarnok

Gackt koncert

Belépő: 9900 Ft.

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky