3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2011. július 18.

Együttes Intimitás - ÓRIÁS és ISTEN HÁTA MÖGÖTT

Copyright:

Rendkívüli koncertre készül fővárosunk két meghatározó rockzenekara, az Óriás és az Isten Háta Mögött. Július 27-én az A38 Hajón olyan produkcióval áll a színpadra a két társaság, amire még nem nagyon volt példa a hazai rockéletben: az együttes intimitás jegyében egy összevont koncert keretein belül hangzanak majd el a leghíresebb Óriás és IHM dalok, ráadásul rendkívüli különlegességekkel is készül a két zenekar.

Igen, jól tetszenek érteni! Tehát ezen az estén nem váltja egymást a két koncert, hanem egybemosódnak azok. Akár a Közelítő távolító farkába haraphat a Fát dönteni, de az is lehet, hogy a Hídavatás lecsengésébe kezd bele Az egyikben ott. Köztudott, hogy a két zenekar tagságaiban két főnyi átfedés van, és azt is elárulhatjuk, hogy az összesített hatosfogat rendkívül jó kapcsolatot ápol egymással egyébként is, így egyáltalán nem meglepő, hogy a különleges ötletre minden tag lelkesen és helyeslően bólintott rá. A több mint két órás műsorral készülő szextett rendkívüli koncertélményt ígér, ahol eddig meg nem szokott szerepkörben is feltűnhetnek zenekari tagok a színpadon, ahol az egymás dalaiba kontárkodás szinte általános jelenség lesz, valamint soha nem hallott közös produkciók is felcsendülnek majd az est során. 
 
A különleges koncert tekinthető mindkét zenekar budapesti állomásának is a bandák igen zsúfolt nyári koncertprogramjaiban, hisz mind az Isten Háta Mögött, mind az Óriás elcsíphető az összes nagyobb és kevésbe nagy nyári fesztiválon is – a zenekarok megszokott programjaival. 
 
Az A38-as Együttes Intimitás vendége a 70-es évek lendületes, de fésületlen rockhangzását ügyes-irónikus szövegekkel nyakon öntő Konyha lesz, akik azon túl, hogy tudják, mi Nem a régi, még a zenekari útifilmek készítésében is igen járatosak. 
 

Óriás és Isten Háta Mögött – Együttes Intimitás

Vendég: Konyha

2011 Július 27. Szerda, A38 Hajó

Belépő: 500 Forint

 
20:00 Kapunyitás
21:00 Konyha
22:00 Óriás és Isten Háta Mögött – Együttes Intimitás
 
Óriás és Isten Háta Mögött koncertek a nyáron:
 
07.14. EFOTT (Óriás, IHM)
07.15. Tokaj-Hegyalja (Óriás, IHM)
07.20. Campus (Óriás)
07.21. Campus (IHM)
07.26. Eger, Zenepavilon (Óriás)
07.27. Budapest, A38 - Egymásba Fonódva
08.04. Fekete Zaj (IHM)
08.05. Fezen (Óriás)
08.07. Deseda Fesztivál (Óriás)
08.09. Sziget, 0. Nap, MR2 Szimfonik (IHM)
08.13. Sziget (Óriás)
08.14. Sziget (IHM)
08.19. Gyár Fesztivál (IHM)
08.27. SZIN (Óriás, IHM)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. trvať

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. trvať

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. trvať

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. trvať

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky