3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2011

2011. július 12. | -gabriella-

David Guetta Jared Letóval szemben

Copyright:

Véletlenül sem szeretnénk önmagunkat ismételni, de egyértelmű, hogy a Sound vasárnapi sztárja David Guetta volt. Ennek két fő oka, hogy rettenetesen meleg volt, illetve a koncertek között viszonylag kevés volt érdekes. Azok közül, pedig egyértelmű, hogy Tievery Corporation nevét érdemes kiemelni. David Guetta pedig durvább, mint a Thirty Second To Mars!

Az már rögtön látszott, hogy a nagy meleg ellenére is sokkal több ember volt kíváncsi a Sound vasárnapi napjára, mint azt megelőzőre. A Thievery Corporation volt a meleg nagy vesztese, ugyanis ők voltak azok, akik korrektül felépített show-val készültek, de a hőség miatt igen ritkás közönség fogadta őket. Mindegyik számhoz más-más énekest vonultattak fel, azért az utolsó pár számra már egy kicsit fel tudták pörgetni az odagyűlt tömeget. Egyébként, egy jó koncert volt. Csak itt még tényleg elég passzívan viselkedtek a koncerten állók.
 
Ennek egy inverze lehet David Guetta fellépése. Ez volt Soundos karrierünk egyik olyan élménye, ahol tényleg úgy érezhettük, hogy fesztiválon vagyunk. Ahogy a színpadra lépett és az emberek meghallották az első taktusokat, mintha mindenki egyfajta transzba esett volna, David pedig Isten pozícióba vágta magát és úgy maradt bő másfél órára. Ezért sem érezzük túlzónak a Jared Leto-s párhuzamot, hiszen a VOLT-on ő is bebizonyította, hogy a mini vallások működőképesek színpadon. 
 
Szóval, Guetta. Az ő vallása is a szeretet. Ezt pedig ujjaiból formált szívekkel prezentálta, amire a közönség ugyan így tett. Ehhez jött hozzá a kivetítőn látható minimális vizuál, ami leginkább különböző körökből és keresztekből állt. Félreértés ne essék, a koncert hangulata mindenkit elkapott, ez alól a hipnózis alól nehéz lett volna kibújni. Nem tudom hányan láttátok a Jossie és a Vadmacskák című, igen csak Zs -kategóriás filmet, de nagyjából azt a vonalat követi.
 
A koncert elején és a végén a vokálos slágerei domináltak, és megígérte mindenkinek, hogy ez csak a kezdet lesz, mostantól minden évben ellátogat hazánkba. Mert itt a buli egyre durvább és durvább lesz. Ezután mindenki bekapcsolta a telefonját, hogy David a színpadról nézhesse, hogy mennyi kis csillag szerű fény van a tömegben. Minden irónia nélkül, még ha ez a gesztus meglepő is, tényleg nagyon jól mutatott. Nagyon közösségkovácsoló koncertet sikerült adni a francia dj-nek. Mellesleg a pólója is fasza volt (sosem láttuk még ilyet): Fuck me, I’m famous!
 
GabiBori
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. július 12.

Jajaj, véget ért a Balaton Sound!

Mennyi ideje hallgattam az összes barátomtól, hogy alig várják már a Balaton Soundot! De amilyen lassan telt eddig az idő és a visszaszámlálás, olyan gyorsan röppent el Zamárdiban ez a pár nap... És már érkezett is a vasárnap, és vele a zárás. Addig azért volt idő körbenézni, ismerkedni, haverkodni, na meg kitalálni, hova lehet menni, szóval jól ki lehetett használni az utolsó napot! Tovább

2011. július 12.

Tudjuk, hogy jövőre is lesz Balaton Sound

A Balaton Sounddal az a helyzet, hogy igazából minden kritériumnak meg tudna felelni amit egy nyári fesztiváltól elvárhatunk: tó parton, jó fellépők mellett, sok emberrel együtt ígér felhőtlen szórakozást. Összességében számomra valami miatt mégsem teljes. Tovább

2011. július 12.

Dögmeleg David Guetta

Na, ezt jól megkaptam. A július legeleji hűvös napokban még azon aggódtam, nem fogunk-e fázni a fesztivál alatt. Hát nem fáztunk. A meleg rekordokat döntögetett, David Guetta pedig a talán rekordméretű közönségnek örvendett. Vége az idei Balaton Soundnak, és ez az utolsó napra mindenkiben tudatosult is, úgyhogy boldog-boldogtalan letódult Zamárdiba vasárnapra. Tovább

2011. július 11.

A Balaton Sound legnagyobb bulija

Míg meglehetős rosszallással figyeltem és hallgattam a Balaton Sound túlzott hang káoszát, a Nagyszínpad produkcióit, annál nagyobb lelkesedéssel vártam. Minden bejött, hiszen az Underworld és a Stereo MC’s nagyon nagyot alakított. Tovább

2011. július 11.

Hőbörgés és Balaton Sound

Ami, a VOLT Fesztiválon nem jött össze, jelen esetben a jó idő, az a Balaton Soundot befogadó Zamárdiban hatványozottan. Olyan meleg volt a Balaton partján, hogy az is fürdőruhába öltözött, akinek nem is volt. Ja, és a fesztivál hozta, az évek alatti lejtmenetet, ami a két megmaradt színpad zenei kínálata kivételével, teljesen mélybe is lökött... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky