3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2011

2011. július 12. | Bea

Dögmeleg David Guetta

Copyright:

Na, ezt jól megkaptam. A július legeleji hűvös napokban még azon aggódtam, nem fogunk-e fázni a fesztivál alatt. Hát nem fáztunk. A meleg rekordokat döntögetett, David Guetta pedig a talán rekordméretű közönségnek örvendett. Vége az idei Balaton Soundnak, és ez az utolsó napra mindenkiben tudatosult is, úgyhogy boldog-boldogtalan letódult Zamárdiba vasárnapra.

Kisebb-nagyobb hőgutákat és napszúrásokat leszámítva zökkenőmentesen le lehetett jutni a Soundra vonattal és kocsival is. Onnan viszont még hosszú – és a tűző napon annál forróbb – út vezetett a hűs habokig, amik ennyi ember megmártózása után nem is voltak olyan hűsek. De mire becsobbantunk a Balatonba, el is feledkeztünk kánikulás szenvedéseinktől, csak a parton volt nehézkes törülközőnyi helyet találni, árnyékról nem is beszélve. A napközbeni arca azért kevésbé megnyerő egy fesztiválnak azok számára – mint én is – akik nem megrögzött napimádók, mert hiába van tele párafújó ventillátorokkal a helyszín, a tikkasztó hőségben – nekem legalábbis – nem sok kedv marad a sátrak, színpadok, programok közti masírozásra. A heringstrandolás után kicsit megszabadultunk a tömegtől, és bár sok izgalmas programról maradtunk így le, egy jó kis beauty sleep után kisimult arccal újra készen álltunk a fesztiválozásra. Ráhangolódáshoz ígéretesnek tűnt a Thievery Corporation zenéje, a várt lounge-os, lágyabb zenék helyett azonban elektrosabbra tuningolt pörgős számokkal találtuk szembe magunkat, úgyhogy David Guettára már a tervezettnél kevesebb energiával rendelkeztünk. Féltünk is, hogy bírni fogjuk-e a dögmelegben a folyamatos ugrálást, meg hát érdemes volt időben megkörnyékezni a nagyszínpadot, mert a percre pontos kezdésre, 22 órára már a partig állt a színpad felé egyre sűrűsödő tömeg. Amely aztán egyként tombolta végig a DJ másfél órás koncertjét... A sikere nemcsak abban rejlhetett, hogy minden egyes poppartyn unásig adják a sztárfellépő számait, de amiatt is lehetett most olyan népszerű a program, hogy a tavalyi eltüctücösített dalaihoz képest most viszonylag populáris verzióban adta elő zenéit. Bár furcsa volt olyan koncerten lenni, ami annak ellenére, hogy élő, mégsem a zenész énekli, gitározza, dobolja a dallamokat és ritmusokat közben, hanem csak áll egy óriási keverőpultnál és néha hadonászik, meg szívecskéket formáz kezéből, vagy rázza az öklét, azért tényleg így is elementáris volt. Mivel „szegény” David Guettának nem nagyon volt lehetősége táncikálni és produkciójával a vizuális típusokat is elragadtatni, a látványról a DJ-pult körüli kivetítős effektek gondoskodtak; olyan jól, hogy tényleg minden szemnek a színpadra kellett szegeződnie. Azért irigykedtem rá rendesen: a sikerei miatt is, de most inkább azért, mennyi helye volt mozogni és mennyi szellő lengedeztette a haját, míg mi összenyomva aszalódtunk-izzadtunk a többi partyzó közt... Az első sorokat slagos locsolással hűsítették, a többiek meg gondolom éjszakai fürdőzéssel hozták rendbe hőháztartásukat. De nem panaszkodni akarok; a lüktető, életvidám zene elvonta a figyelmet a szauna-feelingről, viszont idén elégnek éreztük a tavalyinál rövidebb koncertadagot. A búcsúzása után mondjuk visszajöhetett volna a zenész úr az üdvrivalgást hallva egy kis repetára, hogy törlessze adósságát, mert hát a One Love bizony kimaradt a palettából, de így is pont jó volt az egész. Utána egy kis levezetés gyanánt még talpaltunk kicsit a tüctücöket dübörögtető sátrak között, aztán 3 körül végkimerülésben és –száradásban búcsúztunk el az elektro-fesztiváltól.
 
Jó volt ez a Sound, tényleg. Megérte annak ellenére, hogy szegény szervezetünk sínylette meg a koncert maratont: a portól és cigitől tüdőnk, a naptól bőrünk, az alkoholtól májunk, az alváshiánytól idegrendszerünk, a hangos zenétől fülünk, a fesztiválkajáktól a gyomrunk, az ácsorgástól, ránklépésektől meg a lábunk szenvedett (reméljük, csak) nyolc napon belül regenerálódó sérüléseket... Úgyhogy kelleni fog ezután pár nap szintén balatoni rehabilitáció, ahol a „balaton sound” a tópartot mosó hullámok hangjában fog kimerülni, de utána újra várni fogjuk a Balaton Sound 2012-t. Jövőre ugyanott!
 
Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. július 12.

Jajaj, véget ért a Balaton Sound!

Mennyi ideje hallgattam az összes barátomtól, hogy alig várják már a Balaton Soundot! De amilyen lassan telt eddig az idő és a visszaszámlálás, olyan gyorsan röppent el Zamárdiban ez a pár nap... És már érkezett is a vasárnap, és vele a zárás. Addig azért volt idő körbenézni, ismerkedni, haverkodni, na meg kitalálni, hova lehet menni, szóval jól ki lehetett használni az utolsó napot! Tovább

2011. július 12.

Tudjuk, hogy jövőre is lesz Balaton Sound

A Balaton Sounddal az a helyzet, hogy igazából minden kritériumnak meg tudna felelni amit egy nyári fesztiváltól elvárhatunk: tó parton, jó fellépők mellett, sok emberrel együtt ígér felhőtlen szórakozást. Összességében számomra valami miatt mégsem teljes. Tovább

2011. július 12.

David Guetta Jared Letóval szemben

Véletlenül sem szeretnénk önmagunkat ismételni, de egyértelmű, hogy a Sound vasárnapi sztárja David Guetta volt. Ennek két fő oka, hogy rettenetesen meleg volt, illetve a koncertek között viszonylag kevés volt érdekes. Azok közül, pedig egyértelmű, hogy Tievery Corporation nevét érdemes kiemelni. David Guetta pedig durvább, mint a Thirty Second To Mars! Tovább

2011. július 11.

A Balaton Sound legnagyobb bulija

Míg meglehetős rosszallással figyeltem és hallgattam a Balaton Sound túlzott hang káoszát, a Nagyszínpad produkcióit, annál nagyobb lelkesedéssel vártam. Minden bejött, hiszen az Underworld és a Stereo MC’s nagyon nagyot alakított. Tovább

2011. július 11.

Hőbörgés és Balaton Sound

Ami, a VOLT Fesztiválon nem jött össze, jelen esetben a jó idő, az a Balaton Soundot befogadó Zamárdiban hatványozottan. Olyan meleg volt a Balaton partján, hogy az is fürdőruhába öltözött, akinek nem is volt. Ja, és a fesztivál hozta, az évek alatti lejtmenetet, ami a két megmaradt színpad zenei kínálata kivételével, teljesen mélybe is lökött... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky