Nem nagyon lehet azt ragozni, hogy a The Wall album milyen meghatározó helyet foglal el a rocktörténelemben. Az is klisészámba mehet, hogy egy Roger Waters koncert mind hangzásban, mind látványban első osztályú. A Pink Floyd-alapító budapesti koncertje is megfelelt ezeknek az elvárásoknak. Akkor most még mit írjak róla?
Tracklistát leírni ugye eleve felesleges, és az előadó munkásságát, vagy az album mondanivalóját ismertetni is viszonylag unalmas, és izzadságszagú lenne, és az sem lephet meg senkit, hogy tolongásig telt az Aréna.
Amiről mégis muszáj írni, az az érzelmi bomba, amit ez a koncert adott. A magával ragadó zenét ezúttal nem lehetett egy pillanatig sem behunyt szemmel élvezni (holott legtöbbünk csukott szemmel bólogat, mikor otthon csutkára tekeri a Comfortably Numb szólóját). A látványt az utolsó villanásig látni akarta az ember, azért is, mert leginkább ebben volt tetten érhető, hogy Waters az önmaga lelkével harcban álló Pink helyett már a háborúellenes vonalat hangsúlyozza.
Óhatatlanul elszorult az ember gyomra, mikor a feje felett elhúzó repülő belecsapódott a falba, vagy mikor a háborús övezetben játszadozó gyerekek képét látta. A Bring the Boys back home alatt raktak rá még egy lapáttal: a hazatérő, gyermeküket újra átölelő amerikai katonák filmje akár giccses is lehetett volna, ha az ember nem gondol bele, hogy ez maga a valóság. A koncert elején és a szünetben a falra háborúban, terrorista cselekményekben elhunyt katonák és civilek képét vetítették. Ezek sem kamuk voltak: Waters direkt kéri a rajongókat, hogy elvesztett családtagjaik képét, történetét küldjék el neki. Mikor a wikileaksen kiszivárogtatott iraki civilek lemészárlása jelent meg a falon, majd fasiszta diktátorként üvöltött egy megafonba, akkor végképp elszakadt a fonal, Waters elérte a célját: már csak az erőszakot és a háborút éreztem magam körül, és tudtam, hogy ezt nem akarom.
A fal persze nálunk is leomlott, az Outside the wall dallamai pedig segítettek levezetni ezt a két órányi feszültséggel teli zenei orgazmust.
A zene (és ez esetben a pszichedelikus látványszínház) hegyeket bír megmozgatni. Vagy ami még nagyobb dolog: gondolatokat bír elindítani és érzelmeket felszabadítani.
Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Continuer
Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Continuer
Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Continuer
Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Continuer
Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Continuer