2011. május 2. | Drakulady

Képek! Frenk majdnem félredugott - Bowie idézés a Szikrában

Van abban valami bájos és nosztalgikus, mikor a magyar pop-rock szcéna felkapott arcai nem saját maguk önismétlésévé válnak, hanem jó haverként összeröffennek egy igazi örömzenélésre. Ez történt szombat este a Szikrában is.

A közös szeánsznak persze kellett egy jó apropó is, mellyel be lehet csalogatni a népet, hogy meglegyen a tömeges szellemidézés esszenciája. Az apropó jelen esetben David Bowie volt. A szeretetre és tiszteletreméltó öreggel nagyon nem lehet melléfogni, így valóban remek csalinak bizonyult, hiszen össze is verbuválódott egy kellemes társaság, mind a tánctéren, mind a színpadon, melynek száma pont optimális volt. Nem voltunk kínosan kevesen, de fullasztóan sokan sem.

A Bowie-projektet Linczényi „Kolin”Márkó zongoraműsora, majd pedig a Nemjuci hivatott megalapozni. A választás a legjobbra sikeredett. Esküszöm Németh Jucinál megbabonázóbb és energikusabb csajt még nem láttam színpadon (meg azon kívül sem nagyon). Amit ő lenyomott aznap este, bármelyik rocksztár becsületére vált volna, látszott, hogy nem egy haknira ugrott be, hanem valami földöntúli gyönyört okoz neki, ha éneklés közben pattoghat, mint a mezei nyúl, kiterül, felugrik, egy percre meg nem áll (valószínű ezért is olyan formás a segge). Mindemellett baromi jó hangja van. Már ezért érdemes volt felemelni elkényelmesedett valagam, és az esőáztatta utcán végigcsoszogni a tett helyszínére.

A fő attrakció persze ezután következett. A fedélzetre lépett a „The Starmans”, azaz a Bowie-hívők magyar apostolai, élükön Ponikló Imrével, bár igazából itt mindenki főszerepet játszott, én meg csak kapkodtam a fejem a sok ismert arc felbukkanásán, ahogy egymásnak adták át a mikrofont, meg a hangszereket.

Tudományosan megközelítve az estélyt, a Bowie életmű prezentálása három részre volt osztható. Az első harmadban a pörgősebb számok képviseltették magukat, élükön a Let’s Dance-szel, majd folytatódott egy akusztikus résszel Frenk vezetésével, akinek pár másodperces problémája akadt, hogy melyik lukba is dugja az erősítőkábelt az elektro-akusztikus gitárba, de szerencsésen megoldotta a problémát. Elképesztő csípőmozgásra képes higanytestének adottságait most nem csillogtatta meg, és itt kicsit le is ült a hangulat, meg én is a földre. Igaz, a duóban előadott Five Years-re nem is nagyon lehet mást tenni, mint magunkba fordulva kicsit búslakodni.

Az utolsó harmadban aztán megint elszabadultak az indulatok, hála a hangmásos Minda Endrének. Maga a Mester is visítva élvezett volna el, ha hallotta volna a Sufragette City Minda-féle feldolgozását. Majd megjelenik Szűcs Krisztián a H7S-ből, és előadja az elengedhetetlen Rebel, Rebelt.

„És a végén mindenki összeáll egy képpé” a Heroes-t előadva egy hatalmas gruppenelőadás keretében. Ráadásnak pedig ismét megkapjuk a Let’s Dance-t kicsit vadabbul (bár lehet, hogy csak a sör-tubák kombó okozta ezt az érzéki csalódást), így alkotva szép keretet az éjszakai tiszteletadásnak. Szép volt fiúk, szép volt, Juci!

A szeánsz résztvevői:

Ács Oszkár (amber smith)
Bátor Bence (amber smith)
Bakó Balázs (Supersonic)
Bérczesi Róbert (Hiperkarma)
Frenk
Linczényi Márk (Kolin)
Iliás Ádám (Supersonic)
Kőváry Péter (Neo)
Kőváry Zoltán (The Trousers)
Minda Endre (Hangmás)
Neményi Csaba (Supersonic)
Németh Juci (nemjuci)
Poniklo Imre (amber smith)
Szűcs Krisztián (HS7)

Drakulady