3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. március 8. | Anikó

Ciki, de feladtuk a Firkin koncert előtt

Copyright:

A Firkin úgy megtöltötte a Budaörsi Játékszín épületét, hogy már a koncert kezdete előtt jó egy órával egy négyzetcentiméternyi hely sem maradt szabadon. Mi nem voltunk kitartóak, de akik kivárták a koncertet, jól szórakozhattak, bár elég szűkösen.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Valószínűleg senki sem számított arra, hogy ennyien lesznek kíváncsiak a Firkin szombat esti koncertjére, de leginkább a szervezők nem számoltak ezzel az opcióval. Durva volt a tömeg! És itt kezdődött a galiba. Persze gyanút foghattunk volna az épület előtt álló sor alapján, de ekkor még a jó kis ír bulival kapcsolatos remény erősebben munkált bennünk.

Rövid úton kiderült, hogy minden jegy elfogyott. És itt jött a csavar, mert mégsem járták meg a kitartóak, ugyanis folyamatosan szabadultak fel a jegyek. Akkor még megmagyarázhatatlannak tűnt, hogy miért váltják vissza néhányan a belépőt, és miért távoznak keresetlen szavak társaságában. Amint beértünk az épületben már nem volt akkora talány. Már a jegykezelőig is csak úgy jutottunk el, hogy a kelleténél sokkal intenzívebb testi kapcsolatba kerültünk túl sok idegennel túl sokáig, de a ruhatárnál jött az igazi sokk.

A pótruhatár jutott nekünk, ez a szép megfogalmazás pedig a székeket takarta. De a hepi end (kabátleadás) előtt az is kiderült, hogy épp elfogyott a sorszám, így itt is a türelem volt a megoldás. Ezen is túlestünk és akkor jöttünk rá, hogy a koncertteremig eljutni nagyobb kihívás, mint a Sziget Nagyszínpada előtti első sorból kikászálódni. Bent sem volt jobb a helyzet, bár mi csak az ajtó melletti falig jutottunk, annál beljebb már nem volt hely.

Már kintről szemléltük, hogy annál a pultnál, ahol kajához vagy italhoz lehetett volna jutni, alsó hangon tízméteres sor állt. És nem pörgött. Ahogy beláttuk, hogy a koncertterembe, egy normális helyre esélytelen bejutnunk - mivel hátul már a székeken álltak az érdeklődők -, inkább haza indultunk. Mikor távoztunk, a szervezők kifelé menet azzal vigasztaltak minket, hogy legközelebb remélik, hogy egy négyszer ekkora helyen rendezik meg a bulit, és akkor mindenki el fog férni. Mi is reméljük.

Hatalmas elismerés ez a Firkinnek, mert a teltházat simán kipipálhatják. És a Játékszín dolgozói is próbáltak a lehetőségekhez mérten kedvesen és emberien reagálni. De ez az a helyzet volt, amin már csak egy sokkal nagyobb koncerthelyszín segíthetett volna.

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky