3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. január 27.

Időtálló heavy-metál a magyar Iron Maidentől

Copyright:

Mint tudjuk, a rock örök, és halhatatlan. És így van ez a heavy-metállal is. Erre újabb ékes bizonyíték, hogy az idén, megjelenésének 25. évfordulóját ünneplő egyik legnépszerűbb Maiden album, a Somewhere In Time előtt tisztelegve turnézik a hazai Maiden, azaz a jól ismert Iron Maidnem.

A véletlen folytán pedig a Maiden-ünneppel egybe esik a magyar tribute csapat saját albumának megjelenése is, saját slágereivel, ami pedig végképp jó apropó egy ereszd el a hajam bulira. A Maidnem zenekarral csaknem azonos tagságot magáénak tudó project neve Chronology, az album, pedig ismét utalva a metál örökkévalóságára és borzongató fantáziavilágára, a The Eye Of Time címet kapta.

A Chronology lemez januárban kerül a közönség karmai közé, a bemutatónak szánt koncert pedig egy hatalmas metál-parti keretében február 4-én lesz, a volt-Wigwamban (CLUB 202).

A Maiden-lemez negyed százados évfordulójára való tisztelettel a buli vendégzenekara a hazai Maiden tribute, az Iron Maidnem lesz, majd a Chronology buli hajnalig tart, s az ígéret szerint az este folyamán előkerülnek majd az 1986-os Somewhere In Time halhatatlan slágerei is, egytől egyig.

A budapesti Chronology lemezbemutatót megelőzően, és azt követően is, az Iron Maidnem Somewhere In Time- turnéja zajlik, néhány helyszínen egybekötve a saját számos projecttel. A néhány közös buli első állomása Szolnok, január 29.-én...

CHRONOLOGY LEMEZBEMUTATÓ + MAIDEN ÉVFORDULÓ: Somewhere In A Strange Land Tour 2011 közös buli:
2011. február 4., péntek, 22h
CLUB 202 (volt-Wigwam)
Beugró: 1500 HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky