2010. december 7. | Anikó
Sarah Shourd Piece of Time címmel írt egy dalt a jelenleg is iráni börtönben lévő barátainak. Sarah 13 hónap után szabadult és ezzel a dallal szeretné az emberekkel megértetni, hogy ők hogyan élték meg ezeket az eseményeket.
Sarah Shourd több, mint egy évig ült Iránban egy teheráni börtönben. Sarah most közzétett egy dalt a youtube-on, valamint megvásárolható az amazon.com-on. Célja, hogy támogatást gyűjtsön a vőlegénye, Shane Bauer és egy barátja, Josh Fattal kiszabadításához, akik még mindig a börtönben vannak.
A dal címe Piece of Time és Sarah ebben a dalban meséli el letartóztatásának és bebörtönzésének történetét. Szeretné, hogy az emberek megértsék, hogy min is ment keresztül ő, valamint Shane és Josh. Az eladásokból származó bevételt is a két fiú szabadulásának költségére szánják.
A fiatalok Irak és Irán határán túráztak, amikor letartóztatták őket, kémkedés miatt. Az amerikaiak és a kormány szerint is ártatlan a három fiatal.
Sarah már az első nap, mikor egyedül került egy cellába elkezdett dalokat írni. Ez védte meg attól, hogy megörüljön, hiszen a zene által tudta fenntartani a kapcsolatot az addigi életével. Az éneklés kirepítette a börtön falai közül és így a múltja, jelene és jövője is vele lehetett a cellában. Habár Sarah sosem részesült zenei képzésben, mindig is imádott énekelni.
Egy alkalommal, mikor megengedték neki, hogy a börtön udvarán találkozzon Shane-nel és Josh-sal, elénekelte nekik a Piece of Time-ot. Sarah telefonon beszélt hálaadás hétvégéje után Fattallal, és ő azt mondta neki, hogy még mindig emlékszik a számra és gyakran énekeli ő is.
Sarah azt mondta, hogy a legnagyobb vágya, hogy a következő videójában már Josh és Fattal is szerepelhessen.
Anikó