3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2010. október 7.

Joe Bonamassa Magyarországra jön

Copyright:

Amerika egyik legtehetségesebb blues-rock gitárosa, Joe Bonamassa 2010. október 28-án ismét hazánkban látogat, és a Petőfi Csarnokban ad koncertet. Bonamassa játékát tökéletes technikai tudás, ízes, érzelmekkel teli játék jellemzi, a jól kidolgozott saját és feldolgozás nótákban.

Joe Bonamassa 1977. május 8-án a New York állambeli Utica városában látta meg a napvilágot. Érdekesség, 66 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon született Robert Johnson is. A kis Joe-nak nem volt idegen a zenei közeg, hisz édesapjának hangszerüzlete, valamint hatalmas lemezgyűjteménye volt. Az első gitárt négyévesen akasztotta a nyakába, hatévesen pedig hangról hangra megtanulta Jimi Hendrix Voodoo Child-ját. Alig 12 évesen már B.B. King előtt léphetett fel, vele később többször is együtt turnézott. Két év múlva a Bloodline nevű zenekarban játszott, a jazz- és rock világ nagyjainak „csemetéivel”, Berry Oakley jr.-ral, Waylon Krieger-rel és Erin Davis-szel.

Első saját lemeze 2000-ben A New Day Yesterday címmel jelent meg, olyan zenészek vendégszereplésével, mint Gregg Allman, Rick Derringer és Leslie West. Ezt 2002-ben a So It's Like That követte, mely sokkal rockosabbra sikerült, mint a bemutatkozó album. Az igazi sikert azonban a Blues Deluxe című album hozta meg a részére. A „Blues évében”, 2003-ban megjelent CD-vel a Billboard blues listájának az élére került. A lemez három saját szerzemény mellett feldolgozás nótákat tartalmaz B.B. King-től, John Lee Hooker-től, Elmore James-től és Albert Collins-tól.

A 2005-ben megjelent lemeze, a Had To Cry Today, az Album Of The Year címet kapta a világ egyik legismertebb blues-zal foglalkozó internetes oldala, a BluesWax olvasóitól.

A soron következő You And Me című lemezével ismét a Billboard blues slágerlistájának az élén landolt. A 2006-ban megjelent album producere Kevin Shirley, akinek a segítségével erőteljes hangzást sikerült elérni. A bevált recept szerint saját és feldolgozás nóták kerültek rögzítésre, melyek közül kiemelkedik Jimmy Page és Robert Plant szerzeménye, a Tea For One. A dobos ki is lehetne más, mint a legendás Led Zeppelin korán elhunyt dobosának fia, Jason Bonham.

A Sloe Gin című albuma 38 hétig szerepelt a Billboard blues slágerlistájának Top 10-ében.

A Guitar Player Magazine olvasói több esztendőben is az év blues gitárosának választották.

Joe Bonamassa azonban nemcsak zenészként tevékenykedik, hisz tagja a Blues Foundation-nek és szóvivője a Blues In The Schools programnak.

2009 februárjában jelent meg a The Ballada of Jon Henry című albuma, amely a Billboard Blues listán első helyre is került. Még ebben az évben a londoni Royal Albert Hallban (ami a világ egyik legrangosabb koncerthelyszíne) teltházas koncertet adott, ahol a színpadon vendégként köszöntötte a legendás gitárost, Eric Claptont! A koncertről egy dupla dvd-ből álló kiadvány is készült (Live From The Royal Albert Hall).

Legújabb, tizedik szóló albumát (Black Rock) 2010. márciusában rögzítették Görögországban, a Black Rock Studióban. (A lemez neve is innen ered.) Az albumon egy közös dal is hallaható a blues nagy királyával, BB Kinggel!

Világkörüli turnéjának egyik állomásaként, október 28-án a Petőfi Csarnokban láthatjuk és hallhatjuk újra a nagy blues-rock gitárost!

Diszkográfia:
A New Day Yesterday, 2000
A New Day Yesterday Live, 2002
So, It's Like That, 2002
Blues Deluxe, 2003
Had To Cry Today, 2004
You & Me, 2006
Sloe Gin, 2007
Shepherds Bush Empire, 2007
Live From Nowhere In Particular, 2008
The Ballada of Jon Henry, 2009
Black Rock, 2010

Joe Bonamassa
október 28. (csütörtök), 20:00
Petőfi Csarnok

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. A continua

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. A continua

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. A continua

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. A continua

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky