2010. szeptember 20. | Vincze Zsófi - DSLgi®l
A Bladerunnaz krú biztosan kétszer állt sorba, amikor a hangerőt osztogatták. Itt aztán meg sem próbált az ember telefonálni, csakúgy röpködtek a „holvagy, gyeremár” SMS-ek. Marky és Stamina pedig a végtelenségig pörgették a népet, mi meg csakúgy pattogtunk, mint a labdák. Egy egész éjszakán át...
Vannak azok a bulik, amik egy sörrel kezdődnek, melóból vagy suliból hazafele, de valahogy egy sör nem sör alapon sok lesz belőle, plusz a rövid, másnap meg magyarázkodhatsz anyádnak/ csajodnak/ pasidnak, hogy de hát ez most ilyen spontán volt, jó volt a hangulat. És vannak azok a bulik, amikor már egy héttel előtte úgy fekszel le, hogy – mint az iskolában a vakációt – számolod vissza a napokat, hogy még hányat kell aludni a várva várt partiig. Hát nekem az utóbbi volt ez a szombat éjszakai megmozdulás, de nem csak nekem, hanem még nagyon sok embernek.
Kábé 11-re oda is értem a Stúdióba, szerintem egy éve nem érkeztem ilyen korán bulihelyre, most sem lett volna fontos, ugyanis pont akkor nyitottak ki. Mivel hosszú volt az út, nagyon megszomjaztam, és itt jött a nehezítő tényező: nem volt fél literes sör, csapolt meg egyáltalán nem. Azt hittem lehidalok, vettem egy nullahármasat, mer az még mindig százassal volt csak drágább, mint a kábé ugyanannyi ásványvíz (!!!) és levontam a következtetéseket. Ez persze inkább a hely adottsága, mintsem a szervezők hibája, de úgy vélem, ez nem maradhat megíratlanul, hiszen ez nem az a „kimegyek éjjelnappaliba, aztán visszajövök később” buli volt, főleg, hogy kimenni nem lehetett, mert csak a VIP-esek kaptak karszalagot, de korrekten ki volt írva, és a szekusok is normálisak voltak.
Hála Istennek ez is az a hely, ahol kevésbé van módod leülni, de annál több a lehetőséged a táncra. Nagyjából éjfélre már elég sokan lettek, a zene is kezdett egyre jobb lenni (értsd voltak benne jó kis dallamok). Egy után nem sokkal megpillantottuk Markyt és Staminát, na ekkor történt az, mikor azt lehetett érezni, hogy mindenki egy lépést előre ment.
A srácok nagyon értették a dolgukat, vérprofik, talán ezért, vagy épp ennek ellenére nem játszották le a két nagy slágerüket. Ám olyan ez, mintha Irie Maffia koncerten kihagynák a „hándz inádi er inádi er inádi eeeeer”-t. Baromira a fülemen jön ki, de mégis hozzátartozik a mókához ráadásul énekelni is lehet. Na de – ahogy a mondás is szól - legyen ez a legnagyobb baj az életünkben. A buli nagyon fasza volt, a végére már minden létező zugban táncoltak, a kezek fent hadonásztak az ütemre, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Bár már a buli elején mindenkit elvesztettem, bárhova fordultam, mindenhol egy új táncpartnerre leltem.
Ajánlom nektek egyébként a Youtube videókat a buliról, de remélem, tudjátok, hogy semmi nem adja vissza azt a feelinget, ha nem voltatok ott! Remélhetőleg jövőre lesz rá mód bepótolni, vagy újra átélni ezt a zeneterápiát.