2010. augusztus 15. | Fedor Nóra
Persze volt Enter Shikari, Mika és Thirty Seconds to Mars is, engem mégis a Papa Roach vonzott ki a 2010-es Sziget 3. napjára. Nem túlzás, ha azt mondom: a kaliforniaiak jelenésére nagyon sokan kíváncsiak voltak már, de még ennél is többen kezdték unni magukat az 5. számtól felfelé a szóban forgó teadélutánon.
Az amerikai nu-metál bandával még eggyel bővült azoknak a sora a Szigeten, akik koncertjei kb. 10 évvel ezelőtt lettek volna „menők” – de mondjuk szebben: aktuálisak. Hiába van útban az új lemez (Time for Annihilation), azaz hiába van aktualitása a dolognak, a Papa Roach koncertjét figyelve végig azon tűnődtem, miért is nem tetszik nekem ez az egész. Mitől volt ütősebb délután fél 5 tájban egy Rakes, egy Danko Jones, vagy mondjuk egy Juliette Lewis annak idején – bár ez utóbbi nem kérdés… Majd, amint az énekes, Jacoby Shaddix leugrott a közönséghez pacsizni, hirtelen megvilágosodtam - pedig a dolognak nem sok köze volt az alapkérdéshez. A Papa Roach a 90-es évektől max. 2006-ig volt toppon, és onnantól felfelé már a nu-metál műfajára sem köszöntöttek túl kellemes idők, ez a zenekar pedig képtelen volt megújulni. Ahogy pl. meg tudott újulni egy Hives vagy egy Franz Ferdinand, és amitől aktuális tud lenni/maradni egy rémegyszerű, de ütős Danko Jones vagy Juliette Lewis. Arról nem is beszélve, hogy tanulhattak volna már a hasonló korú zenésztársaktól (Oasis, Green Day és még sorolhatnám), miszerint a smink és a stylist bizony nem minden. Azzal, hogy az éppen aktuális 18 éveseknek megfelelően öltözöm fel a koncertemre, sminkelem magam emóvá, és ugrok föl a kontrolládám tetejére, még nem leszek újra kemény 18-as. Tulajdonképpen nem is kellene 18-nak lenni, csak hitelesen kéne (nagy)Papa Roach-nak maradni, és nem amcsi Hooliganst játszani egy Nagyszínpadon délután fél 5-kor. Nagyon sajnálom, hogy nem kaptam túl sok élményt ezzel a bemutatkozással!
Fedor Nóra