3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2010

2010. augusztus 15. | -gabriella-

Magas az egy főre jutó hülyék száma a Szigeten

Copyright:

Ha fesztivál, akkor az egy főre jutó hülyék száma nyilván magas, ezzel szerintem mindenki tisztában van. És amennyiben eleget iszol, akkor pedig egy lehetsz közülük. Nekem ez általában össze szokott jönni, úgyhogy szolgáljon mindenkinek például az én történetem a Szigeten.

Fesztiválra azért járunk, hogy szórakozzunk, meg úgy érezzük, hogy emberek között lenni jó, és még ki is tombolhatjuk magunkat, de természetesen sosem árt a mértékletesség. A csütörtöki napon még vihar sem volt, sőt a szervezők nagyon szépen megoldották a sár kérdést, ugyanis tengerparti hangulatot idéző homokkal szórták fel az egész területet (azt most hagyjuk, hogy pl másnap, hogy nézhetett ki), szóval érdekes volt, hogy  váltam egyedül olyan sárossá, hogy azt hihették iszapbirkózó vagyok. Sikerült ugyanis megtalálni a Sziget egyetlen egy pocsolyáját, ami az egyik angol wc előtt volt, és abba belecsúszni, majd elmerülni, és rángatni, hogy a cipő ne ragadjon bele. Azt nem szeretném elképzelni, hogy a vízen kívül mi egyéb is keveredhetett a porral, de nyugtatom magam, hogy ez biztos nem olyan volt. A cipőt, amikor hazaértem felgyújtottam és felszórtam sóval, biztos, ami biztos alapon.

A másik kellemetlen élmény egy koncerten, több szempontból is, ha valaki huhuuu-zik vagy az angolban wohooo-zik, így aztán az még cikibb, ha van egy szám, ahol a tömeg közepén egyedül te teszed meg. Sajnos ez velünk most előfordult, mert akkor már eléggé lendületben voltunk, hogy úgy mondjam, és olyan szinten extázisba jöttünk, az egyik dalnál, amikor bejelentették, hogy az következik, hogy kicsit jobban elengedtem magam, és elkiáltottam magam a tömeg végén, hogy wohuuuuuuu, mire jó páran hátra fordultak, hogy ki is ez a hülye. Végül is van ilyen, de jobb az, ha nem tűnsz ki a tömegből és úgy bulizol.

Ezen a napon elkeveredtünk az MR2 Színpadhoz, ahol Barabás Lőrincék játszottak, ami egyébként a maga nemében nem volt rossz, pont annyira volt pihentető, mint amennyire kellett. Az esti mászkálás után, újból ahhoz a színpadhoz keveredtünk, a barátnőm gondolta eszik egy hot dog-ot, nekem meg eszembe jutott, hogy tök jó lenne, ha találkoznánk egy mr2-es bennfentessel, mert lenne egy kérdésem hozzá. Imám meghallgattatott, ugyanis a mellettünk ülő asztalnál volt egy fiú, akinek a nyakában ott lógott a PASS. A következő beszélgetés zajlott le. „Héééé, mr2-es srác, héééé mr2-es srác.”, szünet, semmi reakció, de hallottam, hogy páran az asztalnál Lőrincnek szólítják, így gondoltam megpróbálom, háta így. „Héééé, Lőrinc, héééé, Lőrinc”, szünet nulla reakció, a barátnőm mellettem csak annyit mondott, „Gabi, kussolj, ez a Barabás Lőrinc”. Én megértem, hogy ki ő, de azért válaszolhatott volna, sajnos azért őt nem felismerni szép teljesítmény, főleg, hogy eléggé markáns jelenség, és kb. kilométerekről be lehet azonosítani.

Mindenesetre, remélem mindenki átesett már hasonlókon a Szigeten, hogy másnap legyen min röhögni.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. augusztus 17.

Ejnye-bejnye Palotai! És más is!

Valljuk be, hogy biztonsági őrökre mindig is szükség volt és lesz, mert azért sok estben hasznos ha van, de sajnos, sok olyan sztorit lehet hallani nap, mint nap, hogy egy kicsit visszaélnek a hatalmukkal. A Sziget záró napja erre pl. tökéletes példa, ugyanis a Cöxpont Ambient Sátorban szerződés szerint éjjel 3-6-ig játszó Palotai Zsoltot zsidózva és fenyegetőzve tessékelték le 5-kor a színpadról. Ügyesek a srácok, nyilván így kell ezt intelligensen elintézni. Tovább

2010. augusztus 17.

Húzd rá, húzd rá diszkó-partizán!

A nyomdafesték gyilkos Shantel & Bucovina Club Orkestar egyik élő példája annak, hogyan is lehet megszerettetni a nagyközönséggel a világzenét. Bár a Szigeten évek óta nagy sláger a Roma-sátor, akit konkrét slágerek vonzanak, annak a tökéletes választás ez a koncert volt idén a Világzenei nagyszínpadon. Tovább

2010. augusztus 17.

Kis magyar Majmok bolygója

Ebben az évben egy „hatóság” sem tud rendesen megülni a seggén. Jeszenszky gazvezír uralma úgy tűnik reagens több, immár szélsőséges hivatallal együtt – szívesen csereberélnek recepteket arra vonatkozóan, hogy hogyan járassák le magukat ország-világ előtt, illetve, hogy hogyan basszák el az emberek kedvét (amiért egyébként a fesztiválozók több tízezret befizettek). Tehát egy merőben új fesztivált kellene létrehozni – javaslom –, ahol ezek a minden hájjal és ostobasággal megkent ellenőrök megmutathatnák (mondjuk egy nagyszínpad keretein belül), hogy milyen tehetségesek, és hogy hogy is kell frankón lejáratni magukat, ha már máshoz nem értenek... Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Ennek a hangulata itt vidám! Ez vidám! Shantel nagyon...

Mivel a Kasabian olyan lapos és annyira unalmas volt a Szigeten, ezért kénytelenek voltunk más alternatívát találni. Még szerencse, hogy az utolsó napra rengeteg alternatívát találtam, főleg mert két olyan idősáv is volt, amikor nagyjából öt párhuzamos koncerten is ott lettem volna. Melyik volt a legjobb? Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Amit a szexhez ajánlunk!

Danko Jones = sikergarancia. Danko Jones = sokszorosan megtérülő befektetés. Danko Jones = biztos pont, amire „bármikor” számíthatsz. Ez akár egy jó alkusz-szlogen is lehetne, Kivéve, hogy a kanadaiak koncertje nem kifejezetten életbiztosítás. Kedvenc félvérünk vezette trióval a Sziget utolsó napján (farkas)szemezhettünk a Nagyszínpadon. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky