2010. augusztus 15. | SZTR
OK, tudtam az első perctől, hogy ez nem egy Gorillaz koncert lesz, hanem csak egy pénzkereső hakni, de azért ezt is lehetett volna tisztességesebb köntösbe burkolni. Én nem fikázni mentem oda, élvezni szerettem volna, mert nagy Gorillaz-rajongó vagyok. De sajnos nem sikerült.
A kezdésre már csurig telt az A38 sátor, de ez még annyira nem is zavart volna, hiszen mégiscsak fesztiválon vagyunk. Az már annál inkább zavart, hogy a színpadot „elfelejtették” megvilágítani, a háttérvetítés pedig szintén elég gyengére sikerült, így vizuális élmény helyett maradt az audió élvezet. Azaz maradt volna. Mondom, felkészültem rá, hogy ez csak másodvonal, de hát mégiscsak Gorillaz néven akarták eladni.
Eleinte a bemelegítés sajátosságának gondoltam, hogy egy-egy dalból csak foszlányokat játszanak el, és a legjellegzetesebb részeket felismerhetetlenre mixelik. A Clint Eastwood alatt vált világossá, hogy ez az alapkoncepció. Jellegtelen alapok, minden ismert dallam kb a duplájára gyorsítva, ráadásul az egész elég bénán volt hangosítva.
De én még így is kitartottam. Eleinte bosszankodtam, hogy 10 percnyi tüc-tüc alapba csak 1 dalt bírtak belerakni. Fél óra múlva már örültem volna a 10 perces etapoknak, mert azt vettem észre, hogy 20 perce dudorgok vlm átlag dubra, de egyetlen Gorillaz dalt sem hallottam eközben. Ekkor feladtam.
Sajnos a Sound System verzió épp a Gorillaz lényegét veszi el. A klisémentes, ötletes, indie-be ágyazott alapokat, a vendégzenészek sokszínűségből adódó izgi zenét. Itt csak egy sima dub masszát kaptunk, helyenként pár Gorillaz dallammal, idegesítő mixekkel, szar hangosítással. Mintha a helyi DJ csak egy lemezt hozott volna el a falunapokra, és kétségbeesetten próbálna kihozni belőle pár órás műsort.
Nekem egyértelmű csalódást okoztak, de megnyugtat az a tudat, hogy a fesztiválhaknikból befolyó pénzeket Damon Albarn majd egy újabb, izgalmas projectre költheti.