2010. augusztus 15. | Fedor Nóra

De hol vannak a mieink? – Sziget mustra, magyar módra

Az idei Sziget-fesztivál most már tagadhatatlanul is a külföldiek fesztiválja. Méregdrága jegyár, méregdrága sör és kaja, Hungaricum-falu, s mindezek mellett jóval alacsonyabb színvonalú head-line. Persze Muse, meg persze Iron Maiden, sorolhatjuk az érveket pro és kontra, de nézzük meg a fesztivált most egy cirka 25 éves magyar fiatal szemével.

Tavalyhoz képest 2000 Ft-tal drágult egy napijegy ára, a heti karszalagokéról pedig már szót se ejtsünk. A diákkedvezmény remek ötlet, kivéve, hogy a 25 év feletti, végzett, de még bőven munkanélküli fiatalok kiesnek ebből a pikszisből (is)– de hát ők meg ugye oldják meg, ahogy akarják, nagyfiúk, nagylányok már, vagy egész egyszerűen ne járjanak ilyen fesztiválokra. A külföldi vendégeknek természetesen még ezzel a jegyárral is nevetségesen olcsó mulatság a Sziget, úgyhogy tulajdonképpen az se baj, ha a head-line fele ugyanazokból a bandákból áll, akiket x éve folyamatosan rá tudunk venni egy-egy koncertre, hisz lassan már haverok vagyunk… Felsejlik a szervezők megcáfolhatatlannak tűnő ígérete 2008-ból, miszerint a két lecsalt napot igyekeznek „pótolni” a jegyárak alacsonyan tartásával, a head-line erősítésével, stb.. Nos, azt hiszem, 2 év távlatában már kijelenthetjük, hogy ez nem sikerült. Isten ments, hogy a válság miatt lehetetlenné vált helyzetben a szervezőket ócsároljuk, okoljuk mindenért, de pénz ide vagy oda, a Sziget a MI Szigetünk, és nem a hollandoké, spanyoloké, németek, stb. kellene, hogy legyen. Bizonyos pletykák szerint az idei jegyek mintegy háromnegyede külföldiek karján díszeleg, és a magyar közönség dolgozó része szinte teljes egészében távol maradt – hacsak nem vetett be valami ügyes kis simlit az ügy érdekében. Olvastuk mi is az „elemzéseket” itt-ott a szervezés jelenlegi zsákutcáiról, de nagyon úgy tűnik, hogy mindennek a levét mi, a hazai közönség issza meg. Perkálni nem mi perkáljuk ki, ugyanis nekünk momentán Magyarországon nincs miből. Egy 25 éves magyar fiatalnak, aki mondjuk rendszeres látogatója a fesztiválnak, egy Iron Maiden, egy Madness, egy Faithless, egy Ska-P, egy The Toy Dolls vagy egy Hives már nem lesz program, de még talán egy félig aktuális Papa Roach sem. Ilyen előadókért („senki”) nem fog 54.000 Ft-ot fizetni, hiszen 1.: már látta őket legalább 2x, 2.: nem érdekli, mert nem az ő korosztályának szól, nincsenek közvetlen kapcsolódási pontjaik. Idén (is) rengeteg friss, izgalmas és erős fellépőt raktak sátor-színpadokra, ahol hihetetlen tömegnyomor és hőség alakult ki, miközben a Nagyszínpad előadói cikibbnél cikibb unalmasabbnál unalmasabb, lejártnál lejártabb műsorokat adnak – tisztelet a kivételnek! És végül, de nem utolsó sorban, túllépve a drágaság-szegénység örök magyar problematikáján: még az egyetlen igazán magyar programot is képtelenek voltunk méltó módon megszervezni – saját magunknak, nem a külföldieknek! A Cseh Tamás emlékestről és annak „kivitelezéséről” már keringenek az éterben a kritikák, meg az azon aluli megjegyzések, ami a komplett idei évet is fémjelzi. Az ember járkál fel-alá a Szigeten, koncertről koncertre, és lehet, hogy csak mi vagyunk már ennyire befásultak, negatívak, vagy kultúr-sznobok, de a teljes érdektelenség és kiábrándultság uralkodik rajtunk egyelőre. De majd a mi hibánk lesz ez is, hiszen mi magyarok semminek sem tudunk örülni… Igyekszünk azért, majd tanulunk a külföldiektől némi lazaságot, van még rá egy napunk – a legjobbakat ígérő vasárnap. Meglátjuk!

Fedor Nóra