3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2010

2010. augusztus 11. | nemfoci

Zenebohócok a Szigeten – avagy a punk is lehet népzene

Copyright:

A hétvégét Kapolcs mellett töltöttem néhány igencsak részeg népzenész társaságában. Ott is, mint már annyi helyen mostanság, felmerült az igazságok egyik legnagyobbika, miszerint: „Bohócokból és hülyékből jól állunk”. Ez jelenleg már a Sziget-fesztiválra is elmondható, hiszen szerdán (augusztus 11) a brit zenei kultúra méltán nagy „idiótáit” köszönthetjük a Nagyszínpad berkeiben – szóval, ladies and gentlemans, here’s The Toy Dolls...

Ha a punk, mint zenei irányzat szóba kerül, (az amerikai The Ramones után) természetesen a brutálisan állat brit brigádokra gondolunk. Ki ne ismerné a Sex Pistols-t, The Exploited-et, vagy a fent említett, ökörködéseikről elhíresült The Toy Dolls-t. Asszem nem esem túl nagy túlzásokba, ha azt feltételezem, hogy a ’70-es ’80-as években a punk irányzat oly mértékben fertőzte meg a szigetországi toplistákat és a zenerajongók hallójáratait, hogy szinte asszimilálódott, beivódott a vérükbe, azóta is együtt lélegeznek vele, szinte folklór.

Michael „Olga” Algar osztaga tett is róla, hogy mindez így legyen. A sunderland-i quartett 1979-es megalakulása óta, minden elképzelhető eszközzel a poén kritériumaira hajaz. Egyrészt a kezdetektől botrányos ruháikkal és hajviseleteikkel, másrészt hihetetlenül bugyuta szövegeikkel és előadásmódjukkal. Igazi nagycirkuszosok a hősidőkből.

Aztán, hogy még kicsit hájpoljuk a punkos attitűdöket, itt van egy másik példa is, ami asszem magáért beszél: az időközben trióvá lett banda (amelyben már csak Olga az egyetlen eredeti tag) az utóbbi évtizedekben tizennégy dobost és tizenkét basszerost emésztett meg. Azért ez sem kis teljesítmény, ahhoz képest, hogy ezek az átalakulások egyáltalán nem mentek a minőség kárára. A zene nagyon profi, az előadásmód, pedig utánozhatatlan – kicsit hasonlít egy reszelős brácsával kísért részeg dalolászáshoz.

Szóval, aki részesülni szeretne a brit könnyűzenei folklórjának egyik alapvető lényegéből, annak abszolút kötelező a szerda délutáni (?) megjelenés a Sziget Nagyszínpadnál, a Nagycirkuszban. Én már ott leszek spiccesen – az, tuti –, és te?

nemfoci

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. augusztus 17.

Ejnye-bejnye Palotai! És más is!

Valljuk be, hogy biztonsági őrökre mindig is szükség volt és lesz, mert azért sok estben hasznos ha van, de sajnos, sok olyan sztorit lehet hallani nap, mint nap, hogy egy kicsit visszaélnek a hatalmukkal. A Sziget záró napja erre pl. tökéletes példa, ugyanis a Cöxpont Ambient Sátorban szerződés szerint éjjel 3-6-ig játszó Palotai Zsoltot zsidózva és fenyegetőzve tessékelték le 5-kor a színpadról. Ügyesek a srácok, nyilván így kell ezt intelligensen elintézni. Tovább

2010. augusztus 17.

Húzd rá, húzd rá diszkó-partizán!

A nyomdafesték gyilkos Shantel & Bucovina Club Orkestar egyik élő példája annak, hogyan is lehet megszerettetni a nagyközönséggel a világzenét. Bár a Szigeten évek óta nagy sláger a Roma-sátor, akit konkrét slágerek vonzanak, annak a tökéletes választás ez a koncert volt idén a Világzenei nagyszínpadon. Tovább

2010. augusztus 17.

Kis magyar Majmok bolygója

Ebben az évben egy „hatóság” sem tud rendesen megülni a seggén. Jeszenszky gazvezír uralma úgy tűnik reagens több, immár szélsőséges hivatallal együtt – szívesen csereberélnek recepteket arra vonatkozóan, hogy hogyan járassák le magukat ország-világ előtt, illetve, hogy hogyan basszák el az emberek kedvét (amiért egyébként a fesztiválozók több tízezret befizettek). Tehát egy merőben új fesztivált kellene létrehozni – javaslom –, ahol ezek a minden hájjal és ostobasággal megkent ellenőrök megmutathatnák (mondjuk egy nagyszínpad keretein belül), hogy milyen tehetségesek, és hogy hogy is kell frankón lejáratni magukat, ha már máshoz nem értenek... Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Ennek a hangulata itt vidám! Ez vidám! Shantel nagyon...

Mivel a Kasabian olyan lapos és annyira unalmas volt a Szigeten, ezért kénytelenek voltunk más alternatívát találni. Még szerencse, hogy az utolsó napra rengeteg alternatívát találtam, főleg mert két olyan idősáv is volt, amikor nagyjából öt párhuzamos koncerten is ott lettem volna. Melyik volt a legjobb? Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Amit a szexhez ajánlunk!

Danko Jones = sikergarancia. Danko Jones = sokszorosan megtérülő befektetés. Danko Jones = biztos pont, amire „bármikor” számíthatsz. Ez akár egy jó alkusz-szlogen is lehetne, Kivéve, hogy a kanadaiak koncertje nem kifejezetten életbiztosítás. Kedvenc félvérünk vezette trióval a Sziget utolsó napján (farkas)szemezhettünk a Nagyszínpadon. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky