2010. július 27. | Marosvölgyi Rita

Sziget2010, jó reggelt kívánunk!

Az utolsó reggeli című festményt, ecset helyett inkább a mobilommal készítem, az ősz szakállas művészúréhoz hasonló magasságokat amúgy is nehezen venné be a Facebook-közönség. Így majd’ egy hét matinézás után: Sziget2010, jó reggelt kívánunk!

Jóllehet a reggel kicsit sem egyenlő a reggeli műsorok vezetői által definiált reggellel, anyáméval sem, sőt igazából senkiével sem, aki nem punkolta végig az elmúlt hat napot. Szóval az utolsó reggelinél tartottunk. Sziget időszámítás szerint korán van még így fél három felé, épp reggeli idő: gyűrött arcú franciák alternatív módszerekkel kibontott sertésmájkrémet esznek, mert mint tudjuk szúró- és vágóeszköz, állati belsőség illetve nemes párlat nem mehet át a kapun. Biokultúránk ökobetyáraitól mi már megtanultuk, hogy a csarnokvízből és emulgálószerekből álló masszát nem tesszük magunkba, a külföldi ifjúság erről mit sem tud, bár gyaníthatóan a naphoz szükséges energiát nem a vastégelyből, sokkal inkább cukorsziruppal megfejelt vödrös koktélból nyerik majd. Márpedig ma rohadtul kell az energia, még akkor is, ha az élelmiszer büdzsét, kényszeres átcsoportosítás után, a söröspultok kasszájába folyattuk. Először is életben kell maradni, este fél 10-ig legalább, de előtte sem árt ébren lenni. Érzékeinket kiválóan felébreszti a toitoik között húzódó lápvidék, amiben tornacipőben remekül lehet evickélni: Játék határok nélkül 2.0. 

Danko Jones előtt jöhet egy vérfánk (értsd olajban úszó tésztamassza, málnalekvárral) és persze némi hazai a sátorból, ami idefelé törölközőben utazott, de a következő két korty után a szelektív hulladékgyűjtő „üveg” feliratú szekciójában végzi. Hoppp, ez mellément! Van pénz a kártyádon? – ezt kivételesen most nem valamelyik tarháló haverünk kérdezi, hanem mi magunktól, hiszen egy-egy sms elküldése ma életmentő, pontosabban katarzismentő lehet. Látom nem értitek, elmagyarázom. Minden rendezvényen vannak biztonsági játékosok. Őket megtalálod a Balatonon úgy reggel 9 felé, hiszen ilyenkor szúrják le diadalittasan napernyőjüket, és épp ekkor teszik a legvédettebb helyre a rántott húsokat rejtő hűtőtáskát. Lehet rajtuk röhögni, de az esti felhozatalt nézve lessünk el tőlük valamit: őrizzük meg a helyünket! Miért? Kasabian 19:45, Muse 21:30 = rengeteg ember és még annál is több. Ha leüllepedett a Billy Talent által felvert por, üljünk le és várjunk, sajnos nincs jobb opció. Kiszáradás, illetve halálközeli állapotban jön kiválóan egy-két elküldött sms: A nagyszínpadnál ülök kék pólóban, izzadok, hozzatok sört! Egymás porba íródott segglenyomatában cserélődve garantáltan jól láthatjuk majd a Kasabian koncertjét, amit már csak azért is megéri az első sorokból nézni, mert az olykor szerető Gallegher tesókból álló Oasist megelőzve, ők az első britpop banda, akik a legcinkesebben öltöznek a színpadon.

Brit kutatók egyszer végre azt is megállapíthatnák, hogy miért az ő hazájukból indulnak a világ legsikeresebb, és kétség kívül legjobb zenekarai. Ezt a kérdést lehet, hogy mi magunk is feltesszük majd, a masszív brit-beöntés, vagyis a Kasabian és az azt követő Muse koncert után. Bellamyék a tavalyi, The Resistance albumokkal már megint megcsinálták, és nem kérdés, hogy ma este is katarzist ígérnek, csak úgy mint három éve az Arénában. És mi lesz a koncert után? Bizonyára egy-két mendemonda kering majd, a vip elkülönített vip zónájáról, ahová általunk ismert élő ember még nem lépett be, de képzeletünkben sok fehér bőrkanapét, illetve Barátok közt sztárt tartalmaz. Közös fotó reményében bolyonghatunk még egy kicsit, de fáradt lábaink, és pormarta torkunk hamar feladják a küzdelmet, így továbbra is csak vágyálom marad az ezüstkeretbe zárt britpop póz, amit az elmúlt hét fáradalmai után boldogan elcseréltünk egy tiszta ágyban töltött éjszakára.

Marosvölgyi Rita