3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2010

2010. július 17. | Lévai Tamás

Party a legszebb magyar énekes lánnyal – EFOTT2010

Copyright: MyMusic

A tematikus fesztiválokon kívül (Balaton Sound, Electronic Beats stb.) az elektronikus zene kevés szerepet kap a nyári happeningeken. A nagyszínpadot tegnap este meghódító Neo viszont remekül képviselte a műfajt az EFOTT-on.

Ha nem is első, legrégebbi, legjobb stb. jelzőkkel operálva írjuk le a trió eddigi történetét, mindenképp elismerésre méltó a munkásságuk és a kitartásuk. Írtak már filmzenét, feldolgozták a Rózsaszín Párduc témáját, és megtanulták (mi több: meghatározták), hogy egy ilyen stílusú zenekarnak hogyan kell eladnia magát imidzs és megszólalás terén.

Egy nemrég készült interjúban a férfi frontembert, Kőváry Pétert jellemezték úgy, mint aki szíve mélyén igazi rocker. A Neo-tól nem hogy távol nem áll, de egyenesen kötelező a rockerség beemelése, a tisztán szinti-hangok mellé mindig dukál a torzított és effektezett gitár. Milkovics Matyi is végre előrébb került a szerkezetei mögül, még ha csak egy szám erejéig is. Mindig sokat adtak a látványra, és most sem volt ez másképp: ők adták az az első olyan koncertet a fesztiválon, amelynek szerves része volt a háttérben futó video- és animációs montázs. A nézők az idő nagy részében vizuális orgiát, a nemrég debütált Serial Killer mellé pedig egy kicsit a francia Justice klippje(i)re hasonlító segg-animációt élvezhettek.

Az előttük játszó Moog zenekar rajongóit a délutáni tűző nap tizedelte meg, de a földön kívülről érkezett idegenekként ható Neo-t már nagyszámú és elégedett tömeg fogadta. A lassan hűlő levegőben az első nagyszínpados party-koncertet adta idén, amely elől nem lehetett menekülni. Akit nem a lábmozgás, hanem a szemizom fárasztása izgat jobban, az is talált a színpadon neki megfelelő csemegét:  a háttérvetítést, a fénykarddá avanzsált mikrofonállványt, a zenekar extrém frizuráit és öltözékeit, vagy a legszebb magyar énekes leányt, Hodosi Enikőt.

Lévai Tamás

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. július 20.

Képek! Az őrület a plafonig ért, de vége!

A négy nap mérlege az EFOTT2010-en: üvegnyi tömény, sok liter sör és energiaital, három-négy doboz cigi és persze vízipipa. Per fő! Az ember nem számolt a párologtatással, ezért mindenre nagyon jól emlékszünk – ami kb. akkora előny, mint hátrány. Tovább

2010. július 20.

Csúcsformában volt idén az EFOTT

Minden előzetes számítást felülmúlt a 2010-es EFOTT: a tavalyi rekordot megdöntve öt nap alatt 68 512 résztvevője volt az orfűi fesztiválnak. A fiatalok fájó szívvel bontottak sátrat és hagyták el a csodálatos helyszínt... Tovább

2010. július 19.

Elszaladt a ló a kedvenc Zsigulinkkal - Vad Fruttik, EFOTT2010

Már írtunk zenekari tündérmesékről a beharangozókban (Esti Kornél), és most itt van ehhez kapcsolódóan egy újabb versenyző: a Vad Fruttik. Az EFOTT utolsó napján csekkolhattunk, hogy is áll manapság a szénájuk. Tovább

2010. július 19.

Csak még egyszer… - Kispál és a Borz, EFOTT2010

Mi jut eszünkbe először a Kispál és a Borzról? Lemezcímek, dalok, élmények, Lovasi, maga Kispál...vagy leginkább: Pécs! Ja, meg, hogy idén végleg elbúcsúzik a zenekar a nagyközönségtől, miszerint új kihívások felé tekint a társaság Lovasistúl Kispálostúl... Tovább

2010. július 19.

Szélcsendben nem lehet sárkányt eregetni – Jacked, EFOTT2010

Az idei EFOTT a hazai indie-színtérből igyekezett a feltörekvő fiataloknak is helyet biztosítani. A "nagy öregek" közül mi pénteken a Jacked koncertjét néztük meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky