3428 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2010

2010. július 19. | Lévai Tamás

Csak még egyszer… - Kispál és a Borz, EFOTT2010

Copyright: MyMusic

Mi jut eszünkbe először a Kispál és a Borzról? Lemezcímek, dalok, élmények, Lovasi, maga Kispál...vagy leginkább: Pécs! Ja, meg, hogy idén végleg elbúcsúzik a zenekar a nagyközönségtől, miszerint új kihívások felé tekint a társaság Lovasistúl Kispálostúl...

A hazai közönség, érzésem szerint, jogosan mérgelődött, hogy miért nem a szülővárosban tartják meg az immár 23 éves zenekar búcsúztatóját. Nehéz nem együttérezni velük, viszont a EFOTT-on talán méltóan vágták el a pécsi szálat (kis csalással Orfűn).

Az elmúlt éveik nem szóltak tulajdonképpen semmiről, és ahogy az alter-ellenfél Quimby képes volt kimondani, hogy megöregedtünk és csak kevés koncertet vállalunk (amihez persze nem különösen tartják magukat), addig a Kispál inkább húzta-halasztotta a döntést. Érezhető megtorpanás volt a részükről, hogy a szinte évente megjelenő lemezek után a legutóbbi Én, szeretlek, téged-et nem követte a mai napig sem új stúdióalbum, a koncerteken pedig nagyjából 4-5 új szerzemény tűnt csak fel.

Viszont különösen szerencsés együttállás jött létre a szombat esti csúcspontra. Először is, az előrejelzett esőnek nyomát sem lehetett látni, és még a levegő is kellemesebb volt az eddigieknél. A nézőszám szintén a maximálisat hozta, és a vendégfellépők is épp aznap léptek fel, amikor jelenésük volt a nagyszínpadon.

Mindez a körülmények számlájára írható, na meg a szervezésére, de végül nem ez oldotta meg a kérdést: tud-e méltóan búcsúzni a Kispál hazai vizeken? A válasz talán a következőkből kiderül: Kispál Andrást öt év alatt nem láttam ennyit mozogni koncerteken, a zenekar 3/5-e cigánykereket hányt örömében, és szintén ennyien adtak vuvuzela-szólót is (amiről eddig azt hittük, cask focimeccseket képes tönkrevágni).

Magyarország egyik legnagyobb hatású zenekara tehát kirobbanó energiával, közönségbarát (régi és új slágereket felvonultató) programmal, és nagy fekete űrt hagyva a szívekben távozott otthonából. Viszlát a következő buszon...

Lévai Tamás

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. július 20.

Képek! Az őrület a plafonig ért, de vége!

A négy nap mérlege az EFOTT2010-en: üvegnyi tömény, sok liter sör és energiaital, három-négy doboz cigi és persze vízipipa. Per fő! Az ember nem számolt a párologtatással, ezért mindenre nagyon jól emlékszünk – ami kb. akkora előny, mint hátrány. Tovább

2010. július 20.

Csúcsformában volt idén az EFOTT

Minden előzetes számítást felülmúlt a 2010-es EFOTT: a tavalyi rekordot megdöntve öt nap alatt 68 512 résztvevője volt az orfűi fesztiválnak. A fiatalok fájó szívvel bontottak sátrat és hagyták el a csodálatos helyszínt... Tovább

2010. július 19.

Elszaladt a ló a kedvenc Zsigulinkkal - Vad Fruttik, EFOTT2010

Már írtunk zenekari tündérmesékről a beharangozókban (Esti Kornél), és most itt van ehhez kapcsolódóan egy újabb versenyző: a Vad Fruttik. Az EFOTT utolsó napján csekkolhattunk, hogy is áll manapság a szénájuk. Tovább

2010. július 19.

Szélcsendben nem lehet sárkányt eregetni – Jacked, EFOTT2010

Az idei EFOTT a hazai indie-színtérből igyekezett a feltörekvő fiataloknak is helyet biztosítani. A "nagy öregek" közül mi pénteken a Jacked koncertjét néztük meg. Tovább

2010. július 18.

Képek! Íme, a jó alvás titka

A „bólogatós” elektró hazai éllovasai is tiszteletüket tették az EFOTT-on. Legnagyobb bánatunkra DJ Bootsie betegség miatt távol kellett, hogy maradjon a koncerttől, de ezt az űrt abszolút jól sikerült kitölteni, még ha azt Zagarnak is hívják. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky