2010. július 19. | Lévai Tamás
Mi jut eszünkbe először a Kispál és a Borzról? Lemezcímek, dalok, élmények, Lovasi, maga Kispál...vagy leginkább: Pécs! Ja, meg, hogy idén végleg elbúcsúzik a zenekar a nagyközönségtől, miszerint új kihívások felé tekint a társaság Lovasistúl Kispálostúl...
A hazai közönség, érzésem szerint, jogosan mérgelődött, hogy miért nem a szülővárosban tartják meg az immár 23 éves zenekar búcsúztatóját. Nehéz nem együttérezni velük, viszont a EFOTT-on talán méltóan vágták el a pécsi szálat (kis csalással Orfűn).
Az elmúlt éveik nem szóltak tulajdonképpen semmiről, és ahogy az alter-ellenfél Quimby képes volt kimondani, hogy megöregedtünk és csak kevés koncertet vállalunk (amihez persze nem különösen tartják magukat), addig a Kispál inkább húzta-halasztotta a döntést. Érezhető megtorpanás volt a részükről, hogy a szinte évente megjelenő lemezek után a legutóbbi Én, szeretlek, téged-et nem követte a mai napig sem új stúdióalbum, a koncerteken pedig nagyjából 4-5 új szerzemény tűnt csak fel.
Viszont különösen szerencsés együttállás jött létre a szombat esti csúcspontra. Először is, az előrejelzett esőnek nyomát sem lehetett látni, és még a levegő is kellemesebb volt az eddigieknél. A nézőszám szintén a maximálisat hozta, és a vendégfellépők is épp aznap léptek fel, amikor jelenésük volt a nagyszínpadon.
Mindez a körülmények számlájára írható, na meg a szervezésére, de végül nem ez oldotta meg a kérdést: tud-e méltóan búcsúzni a Kispál hazai vizeken? A válasz talán a következőkből kiderül: Kispál Andrást öt év alatt nem láttam ennyit mozogni koncerteken, a zenekar 3/5-e cigánykereket hányt örömében, és szintén ennyien adtak vuvuzela-szólót is (amiről eddig azt hittük, cask focimeccseket képes tönkrevágni).
Magyarország egyik legnagyobb hatású zenekara tehát kirobbanó energiával, közönségbarát (régi és új slágereket felvonultató) programmal, és nagy fekete űrt hagyva a szívekben távozott otthonából. Viszlát a következő buszon...
Lévai Tamás