3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. június 14.

A P.Mobil új CD-vel készül, jótékonykodik

Copyright:

A P.Mobilnál nincs uborkaszezon. A zenekari próbák mellett jut idejük a jótékonykodásra, eközben fajsúlyosabb dalaikat szeretnék csokorba kötni a Színe-Java CD második részében. Schuster Lóránt kifejtette véleményét a Baranyi Lacit érintő kérdésben is.

Színe-java címmel 1999-ben jelent meg a Hungaroton Mega kiadó gondozásában a P.Mobil klasszikusaiból készített válogatás. A korongon Rudán Joe és Vikidál Gyula újra felvett énekével olyan darabok kaptak helyet, mint a Kétforintos dal, Örökmozgó lettem, vagy a Dől a lé. Ez volt a „Színe” (piros). És – a tervek szerint – most jön a Java! Honfoglalás és környéke, Babba Mária, Keresztfa, Gyöngyök és disznók, Átlagember, Transsylvania, stb. szerepelnek majd a Best of… kiadvány második részén –tizenegy év elteltével. Az előkészületben lévő hanganyag élőben is megszólal majd, a P.Mobil Honfoglalás 2010 című exkluzív  koncertjein.

Az éltesebb korúak még emlékezhetnek az 1985-ös esztendőre, mikor a magyar rockzenészek az akkori Budapest Sportcsarnok méretes deszkáin vetették be a rock fegyverét az éhező Afrikáért. A kortárs bandák mellett természetesen felsorakozott a P.Mobil legénysége is, a koncert bevételét felajánlva az arra rászorulóknak. Azóta eltelt huszonöt év, és - ezúttal hazai vizekre evezve - eljött az ideje az újabb jótékonykodásnak.  2010. július 2-án, pénteken 22:00 kezdettel, a debreceni  Lovardában lép fel az Örökmozgó az árvízkárosultak javára rendezett koncerten, a Papp-Sárdy n.b.b. és a Mégiscsak?! zenekar társaságában. A zenészek a hangverseny teljes bevételét – a költségtérítést is beleértve - felajánlják a rászorulóknak.

Pro és kontra jelentek meg nyilatkozatok Baranyi Laci és Slamoék között született megállapodásról, reméljük az ezzel kapcsolatos találgatások végére pont kerülhet. Baranyi Laci, a P.Mobil énekese, a nyári szezonban kisegíti Slamoékat, akik őszig feltehetően megtalálják azt a frontembert, aki a leghitelesebben tudja megszólaltatni a kultikus Edda-dalokat.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky