3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. május 21.

Moby néhány óra alatt dobta össze a slágerét

Copyright:

Hetekbe, hónapokba, sőt olykor évekbe is telik megírni egy dalt, így Moby mindenkit meglepett, mikor az NPR (National Public Radio) nevű amerikai rádió felkérését - miszerint két nap alatt kellett egy új tracket írnia is rögzítenie - 8 óra alatt teljesítette. Moby idejéből még arra is futott, hogy Kelli Scarr-ral egy második verziót is felvegyen.

Moby jellemzően egyedül dolgozik new york-i otthonában, de az NPR-es megmozdulás kivétel volt ez alól, hiszen a feladat részeként közreműködő társat is kellett választania. Moby választása a brooklyn-i énekes/dalszerző Kelli Scarr-ra esett, kinek hangja ismerős lehet Moby Wait For Me c. legutolsó stúdióalbumának címadó dalából is. A dalszerzési folyamat kezdetén Moby-nak és Kelli-nek különböző fotókat és szavakat mutattak inspirációul. A kiváló szürreális képek a szintén New York-ból származó Phil Toledano művei voltak. Moby és Scarr is azt a felvételt választotta, melyen egy erdő közepén álló férfit ábrázol, kinek egy viharfelhő látható a feje helyén.

A képeket követően szavakat is kellett  választaniuk, Moby a “flight”, míg Scarr a “Sunday” mellett döntött. Moby a Sunday szókártyát a fotó mellé tette, felkapta a basszgitárját és iziben eltolt egy riffet. Ez a hirtelen ötlettől vezérelt basszusfutam lett az új dal alapja. Ezt követően a gitár, billentyű- és dob témát is felvette, végül Kelli-vel megírták és rögzítették az énekhangot. 8 órával a  stúdióba érkezés után elkészült a Gone To Sleep.

Így készült a “Gone To Sleep”:

A dal akusztikus verziója ingyen letölthető INNEN!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Tovább

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Tovább

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. Tovább

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Tovább

2025. április 17.

Skrillex kiadta új albumát

Ez a gigászi, 34 dalt tartalmazó megjelenés az utolsó, melyet eddigi labelének égisze alatt készített a művész. Ezzel egy 15 évig tartó, gyümölcsöző korszak ért a végéhez, mely alatt Skrillex a pop és az elektronikus zene egyik legkápráztatóbb csillagává nőtte ki magát, több Grammy-díjjal, valamint teltházas koncertekkel és fesztiválokkal a háta mögött. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky