3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. február 12.

A zeneipar egyik nemzetközi vezetője jött Magyarországra

Copyright:



Az EMI Music Publishing vezetői látogatásának időpontja: 2010. február 10.

A delegáció programja: találkozás az Artisjus vezetőivel, egyeztetés az Igazságügyi Minisztériumban, tárgyalás a Szabadalmi Hivatal vezetőivel. A látogatás célja: az ország szerepének megerősítse a közép-európai zenefelhasználás és szerzői jogok terén. Az EMI Music Publishing ösztönözni kívánja a magyar kormányt, hogy tevékenyen járuljon hozzá a zenei szerzői jogok harmonizációjához az Európai Unió közös piacán.

A programok után Roger Faxon, az EMI Music Publishing elnök-vezérigazgatója exkluzív interjúkat ad a sajtó néhány képviselőjének.

Delegáció tagjai:
- Roger Faxon (EMI Music Publishing, elnök-vezérigazgató)
- Oliver Schwenzer (EMI Music Publishing Europe - jogi igazgató)
- Joanne Quillan (EMI Music Publishing Europe - pénzügyi vezető)
- György Péter (EMI Zeneműkiadó Magyarország - igazgató)

A delegáció tagjainak rövid bemutatása:

Roger Faxon

Az 1980-as évektől olyan nagy filmes cégekkel dolgozott, mint a LUCASFILM, ahol többek között az Elveszett Frigyláda Fosztogatói, és Jedi Visszatér című filmek pénzügyi-, és operatív vezetésében vett részt, majd a Tri Star és Columbia Pictures marketing igazgatója lett. 1994-től csatlakozott az EMI céghez, mint az EMI Group Pénzügyi Igazgatója, 2005-től az EMI Music Publishing vezérigazgatója, majd 2007-től elnöke.

Oliver Schwenzer
Az 1990-es évek végén a londoni székhelyű MTV Zenecsatornánál kezdte a karrierjét, majd a Universal Lemezkiadó jogi igazgatója lett. Két évig a nemzetközi Peermusic Zeneműkiadó igazgatója volt, majd a Bretelsmann / Arvato Mobile mobiltartalmat szolgáltató cég éléről került 2007-ben az EMI Music Publishing felső vezetésébe, ahol az Európai régió jogi igazgatójaként dolgozik.

Joanne Quillan
1994-től a Sony lemezkiadó pénzügyi kontrollere, majd az Entertainment UK társaság pénzügyi vezetője. 2005-ig a Sony, majd később SonyBMG Lemezkiadó Europe pénzügyi igazgatója. 2006-ban csatlakozott az EMI Music Publishing csapatához, ahol az Európai Régió Pénzügyi vezetője.

György Péter
Zeneipari tevékenységét 1985-ben különböző saját vállalkozások: management, marketing, hazai és külföldi koncertszervezés, hanglemezkiadás alaptevékenységű cégek létrehozásával, működtetésével kezdte. 1992-től a Magyar Narancs c. hetilapot kiadó Kozmopolisz Rt. vezérigazgatója. 1997 óta az EMI Zeneműkiadó Magyarország ügyvezető igazgatója, a Magyar Zeneműkiadók Szövetsége könnyűzenei tagozatának társelnöke.

A delegáció látogatásának tárgya:

Először látogat Magyarországra a zeneipar egyik nemzetközi vezetője, hogy megerősítse az ország szerepét a közép-európai zenefelhasználás és szerzői jogok terén.

Roger Faxon, az EMI Music Publishing nemzetközi elnök-vezérigazgatójának látogatása azt a célt szolgálja, hogy bátorítsa a magyar kormányt, a Szabadalmi Hivatalt valamint az ARTISJUS Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületet abban a tekintetben, hogy a szerzői jogi védelmet valamint a helyi és nemzetközi alkotó tehetségeket megillető megfelelő jogdíjmértékének és díjazásának megóvását változatlanul magas szinten tartsák a régión belül. Az alkotói tartalmak növekedésének alapja ugyanis a hatékony szerzői jogi védelem.

Az Igazságügyi Minisztérium képviselőivel történő egyeztetések során az EMI Music Publishing arra kíván rávilágítani, hogy mennyire fontos a zeneműkiadás a magyar zenei piacon. Mivel az elmúlt években a zene felhasználás Magyarországon a lemezeladásokról inkább az olyan változatosabb terjesztési módok felé tolódott, mint az Internet, mobil-hálózatok, rádió, TV, élő koncertek és nyilvános előadások, ezért kiemelkedően fontos, hogy a szerzői jogi védelem színvonala és a közös jogkezelő szervezetek munkája megfelelően válaszoljon a piac kihívásaira. Az EMI Music Publishing üdvözli azt a legutóbbi magyar kezdeményezést, mely a kalózmásolatokkal és a hamisított termékekkel újult erővel száll szembe és szeretne ezen kihívásokhoz hozzájárulni.

Az EMI Music Publishing ezúton kívánja megerősíteni azon szándékát a magyar kormány felé - tekintettel arra, hogy a zene védelmének alapjait a kormány fekteti le -, hogy továbbra is folytatni fogja a befektetéseit a magyar zenei piacon és hisz a helyi és nemzetközi zene Magyarországon betöltött gazdasági erejében.

Az EMI Music Publishing továbbá ösztönzi a magyar kormányt, hogy tevékenyen járuljon hozzá a zenei szerzői jogok harmonizációjához az Európai Unió közös piacán.

EMI Music Publishing:
Az EMI Music Publishing a világ egyik legnagyobb zeneműkiadója, több mint egy évtizede Magyarországon is működtet helyi képviseletet, ily módon büszke arra, hogy a nemzetközi katalógusában magyar szerzők művei is megtalálhatóak.
A magyar piac az egyik legfontosabb a közép – kelet európai régióban, hiszen az elmúlt években több ezer ember szórakozott az EMI Music Publishing művészeinek koncertjén a Papp László Sportarénában legyen szó a Depeche Mode-ról, a Queenről, Pinkről, James Bluntról, vagy Beyonce Knowlesról.

Az EMI Music Publishing a külföldi nagy nevek mellett olyan kiváló magyar zeneszerzőkkel dolgozik együtt, mint például az Anima Sound System, a Kolin, Kollár – Klemencz László és a Kistehén, Kardos-Horváth János, Hrutka Róbert, Jamie Winchester, Gömöry Zsolt, vagy Poniklo Imre. Az EMI Music Publishing szerzői, művészei a cég helyi képviseletén keresztül nemcsak a rajongók, de a legnagyobb tartalomszolgáltató (RTL Klub, TV2, T-Mobile, Vodafone, UPC, Media Park) és reklámcégek (DDB, Young & Rubicam) igényeit is kiszolgálják.

MI IS AZ A ZENEMŰKIADÁS?

A zeneműkiadás egy olyan speciális szolgáltatás, amely a szerzői jog által védett zeneművek felhasználásának lehetőségét nyújtja mindazok számára, akik tevékenységük, munkájuk során igénylik. Az EMI Music Publishing rendszeres ügyfelei között találhatók reklámcégek, információval kereskedők, film-, videogyártók, kereskedelmi televíziók, telekommunikációs cégek, könyv- és hanglemezkiadók, előadók, producerek, gyakran pedig közvetlenül a kereskedők és magánszemélyek.
A szerzői jog védi az egyénnek az alkotó munkához és szellemi tulajdonhoz fűződő jogait. Ennek egyik „kézzelfogható” megjelenési formája a zenemű, vagy egy dalszöveg. EMI Music Publishing célja, hogy az általa képviselt művekben hordozott szellemi értékek és a szerzők kreativitásának összhangját megteremtsék.

A zeneműkiadónak két alapvető feladata van, amelyet minden esetben a képviselt szerzők illetve jogutódaik érdekeinek szem előtt tartásával végez:
• a katalógusaiban szereplő zeneművekhez kapcsolódó jogok érvényesítése, valamint
• a bennük rejlő lehetőségek hosszú távú kiaknázásának biztosítása.

Ezen feladatok elvégzését segíti az EMI Music Publishing rendszeres ellenőrzési tevékenysége, amellyel nyomon követi zeneművei felhasználását, megfelelő hangsúlyt fektetve védelmükre és a szerzői jogok érvényesíthetőségének fenntartására. A cég minden egyes zene/mű esetében – tartozzon eredetileg az EMI Music Publishing bármelyik területi irodájához – folyamatosan, a szerzői jogvédelem teljes időtartama alatt azokat a piaci lehetőségeket kutatja, amelyek az eredeti művet – az adott korhoz és területhez harmonikusan illeszkedő – további értékkel egészíthetik ki.

A felhasználások a következő területeket érinthetik:
• nyilvános előadások  (koncertek, színházak, éttermek, stb.)
• megfilmesítés  (reklám, televízió, mozifilmek, videók, stb.)
• audio-vizuális hordozón történő megjelentetés (mechanika)
• reklámzene, illetve reklám-jellegű felhasználás
• feldolgozás, illetve eredeti zenei részek felhasználása (pl. sampling, magyar nyelvű adaptáció)
• nyomtatás  (kották, szövegkönyvek, slágerszöveg utánközlése, stb.)
• új média  (internet, mobil tartalomszolgáltatás, stb.)
• kereskedelmi termékek, szolgáltatások (merchandising)

A zene/művek felhasználásának általános, a magyar szerzői jogi törvényben is megjelenő alapelve, hogy a szerzői jogi védelem alatt álló szellemi termék, alkotás bármilyen felhasználása minden esetben megköveteli a szerzői jogosultak előzetes engedélyét, amennyiben erről a törvény másképp nem rendelkezik!

A közös jogkezelő szervezetek (Magyarországon az ARTISJUS) a nem drámai zenei művekhez kapcsolódó és a felhasználás jellege, illetve körülményei miatt egyedileg nem gyakorolható szerzői jogokat érvényesíti (ezek jellemzően a nyilvános előadás, sugárzás, nyilvánossághoz közvetítés és a mechanika – bővebb információ az ARTISJUS oldalain található. Minden más felhasználást a szerző, illetve a zeneműkiadó egyedileg jogosít.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky