3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. december 12.

Szenzációs hír! Budapestre jön a Metallica!

Copyright:

A Live Nation Hungary büszkén jelentette be, hogy a világ egyik legnagyobb hatású heavy metal együttese, a Metallica 2010. május 14-én Budapesten lép színpadra, a Puskás Ferenc Stadionban. Ebbe beleremeg a város az tuti!

A legjobb koncert bandák között számon tartott csapat negyedszerre látogat hazánkba, a rajongók most 11 évnyi várakozás után láthatják a James Hetfield, Lars Ulrich, Kirk Hammett és Robert Trujillo alkotta négyest.

A World Magnetic Tour ’10 elnevezésű koncertkörút az idén megkezdett nagyszabású stadionturné folytatása lesz, amelyet már eddig is közel 2 millió ember látott világszerte; a 2010-es része januárban Dél-Amerikában kezdődik, majd tavasszal ér Európába.

A budapesti koncertre hat jegykategória lesz: a küzdőtéren közvetlenül a színpad előtt úgynevezett front of stage szektor kerül kialakításra, ide csupán limitált számú rajongó tud jegyet váltani. A normál állójegyek mellett még négy különböző árú ülőjegy lesz megvásárolható; ezek a színpaddal szemben, illetve oldalirányban elhelyezkedő lelátókra szólnak, a jegy ára kifejezi a színpadtól való távolságot.


A belépőkhöz először a Metallica Fan Club tagjai tudnak hozzájutni, december 13-án 9 órától december 14-én 18 óráig a www.metclub.com oldalon keresztül.

A nagyközönség részére a jegyárusítás december 15-én kedden, 10 órakor kezdődik a Ticket Express és az Eventim országos hálózatában, illetve a www.tex.hu oldalon keresztül.

A turné eddigi állomásain rendkívül gyors ütemben keltek el a jegyek, így a budapesti koncert kapcsán is arra számítunk, hogy pár nap alatt akár teltházas lehet a rendezvény.

 


A Metallica várhatóan az idén összeállított programhoz hasonlót játszik majd Budapesten is, ez azt jelenti, hogy több mint 2 órás koncertre és a Death Magnetic album dalai mellett a kultikussá vált slágerekre is készülhetnek a koncertlátogatók.

 

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky