3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. december 4.

Zene A Rasszizmus Ellen – Ünnepeljük együtt!

Copyright:

A ZARE – Zene A Rasszizmus Ellen projekt hazai koordinátora december 15-én a karácsony és a hanuka jegyében rendezi meg évzáró eseményét. Ezzel a szimbolikus kezdeményezéssel a vallások és kultúrák közötti párbeszéd fontosságára és szükségességére hívja fel a figyelmet az angol Rock Against Racism (RAR) és a Love Music Hate Racism (LMHR) mozgalmak nyomán született magyar antirasszista kampány.

A Zene A Rasszizmus Ellen programot a budapesti Brit Nagykövetség indította 2009 nyarán, nemzeti koordinátora a Szubjektív Értékek Alapítvány. Az ünnepek közeledtével eltérő hagyományokkal rendelkező művészekkel fog össze, hogy a zene univerzális nyelvén közösen bizonyítsák, a sokszínűség által a kultúrák egymást erősítik.

December 15-én ebben a szellemben lép színpadra a Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, majd a Fellegini KlezmerGipsy Band, akikhez betársul Säid Tichiti, a marokkói Chalaban zenekar frontembere, valamint Polnauer Flóra énekesnő. Hanuka alkalmából gyertyagyújtás lesz, az adventi időszakról és a közelgő karácsonyról a skót misszió tagjaival emlékeznek. Az est zsidó hagyományainak gondozásáról a Jewish Meeting Point gondoskodik.

Sokan sok helyen felszólaltak már a rasszizmus ellen, de az a közéletben általában valamilyen tragikus eseményt követően tematizálódik. Kutatások születnek, esélyegyenlőséget elősegítő programok zajlanak, de célt csak akkor érhetnek el, ha az antirasszizmus példakövető magatartássá válik. Amíg a híradásokban túlnyomórészt egymással szemben álló, erőszakos közösségek összetűzései jelennek meg, az a látszat alakulhat ki, hogy a kultúrák egymás mellett éléséből csak problémák származnak. A szembenállás megszüntetésének egyik útja, ha a kezdeményezések alternatív viselkedési formákat népszerűsítenek.

A Szubjektív Értékek Alapítvány célja zenészek és közéleti szereplők bevonásával országos kapcsolati háló kiépítése, hogy segítségükkel a kampány üzenete minél több csatornán keresztül juthasson el az emberekhez. A mozgalomban való részvétel iránt érdeklődők a www.zare.hu honlapon vehetik fel a kapcsolatot a szervezettel. Az újabb zenei rendezvényekről és a ZARE egyéb tevékenységéről szintén innen értesülhetnek.

„A rasszizmus elleni fellépés nem politikai irányultság kérdése, a felvilágosult társadalom sajátja. Ha olyan országban szeretnénk élni melynek tagjai a közös értékek mentén összetartanak, akkor mindenfajta kirekesztés és gyűlölet ellen aktívan fel kell lépnünk. Ez pedig csak akkor fog működni, ha az emberek pozitív példákat látnak, ezért van kiemelt jelentősége a zenészek részvételének.”

Lőrincz Marcell, a Szubjektív Értékek Alapítvány elnöke

Bővebben a Zene A Rasszizmus Ellen kampányról

A ZARE a budapesti Brit Nagykövetség, a Rock Against Racism (RAR) és a Love Music Hate Racism (LMHR) elnevezésű brit rasszizmus-ellenes mozgalmak, valamint a népszerű Sziget Fesztivál együttműködésének eredményeképpen jött létre. A ZARE a különféle származású emberek közötti toleranciát és nagyobb tiszteletadást hirdeti.

„Abban szeretnénk segíteni, hogy hosszabb távon is el tudja érni a rasszizmus-ellenes kampány a fiatalokat itt Magyarországon. Egy kontinensen élünk, mindkét országban (másképpen) sokszínű közösségek alkotják a társadalmat. Egymás partnerei vagyunk a világ egyik legdemokratikusabb és legtoleránsabb szervezetében, az Európai Unióban.”

Greg Dorey, brit nagykövet

A kezdeményezés katalizátora a budapesti Brit Nagykövetség, ami a Brit Külügyminisztérium Stratégiai Kampány Alapjából biztosít anyagi hozzájárulást a program folytatásához. A RAR és az LMHR pedig megosztja tapasztalatait egy ilyen jellegű kampány fenntarthatóságának tekintetében.

Bővebben a Szubjektív Értékek Alapítványról

A budapesti Brit Nagykövetség a Szubjektív Értékek Alapítványt választotta az új, zenén alapuló rasszizmus-ellenes kampány nemzeti koordinátorának.

A döntést éles versenyt hozó pályázati folyamat előzte meg, mivel a magyar civil társadalom számos képviselője – egyének és szervezetek egyaránt – jelentkezett a szerepkörre. Ez is bizonyítja, hogy Magyarországon élénk az érdeklődés a rasszizmus elleni fellépés új formái iránt.

Az első nagyszabású eseményt az idei Sziget Fesztivál nulladik napján, augusztus 11-én tartották: a Nagyszínpadon fellépő művészek a rasszizmus elleni küzdelemnek szentelték előadásukat. A kezdeményezéshez a Világzenei Nagyszínpadon fellépő dzsessz-zenészek is csatlakoztak. Hazai és külföldi előadók együttesen demonstrálták a "Zene A Rasszizmus Ellen" zászlaja alatt, hogy elítélik a rasszizmust és támogatják a toleranciát.

Brit testvérszervezetek

Rock Against Racism (RAR)

A RAR 1976-ban jött létre az Egyesült Királyságban válaszul a Nemzeti Front elnevezésű erőszakos, rasszista politikai mozgalom előretörésére. A kezdeti években olyan együttesek vettek részt a mozgalomban, mint a Steel Pulse, a Tob Robinson Band és a Clash. A RAR számos kampányt szervezett az ‘70-és évek végén és a ‘80-as évek elején. 1979-es nagyszabású fesztiváljuk 30. évfordulóját, 2009-ben a RAR rendkívül sikeres koncerttel ünnepelte a londoni Victoria parkban.

Love Music Hate Racism (LMHR)

A 2002-ben alapított LMHR sok tekintetben a RAR utódjának tekinthető. Koncertjeiken és fesztiváljaikon mások mellett a következő együttesek és előadók léptek fel:

Kaiser Chiefs, Damon Albarn, Paul Simonon (The Clash), Babyshambles, Kelly Rowland (Destiny's Child), Basement Jaxx, Jerry Dammers (The Specials), Get Cape Wear Cape Fly, Estelle, The View, Kasabian, Ms Dynamite, Kano, Asian Dub Foundation, Belle & Sebastian, Antiflag, Hard-Fi.

A szervezet legutóbbi projektjét 2009. május 30-án, az EP választás kampányidőszakában rendezték az északnyugat-angliai Stoke on Trentben. A 20 000 zenerajongót vonzó koncert a rasszizmus elutasításának nagyszerű megnyilvánulása volt.

Karácsony 2009 és Hanuka 5770
Zene A Rasszizmus Ellen – Ünnepeljü(n)k együtt!
2009. december 15., A38 hajó (Petőfi híd, budai hídfő)
19:30 Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band
21:00 Fellegini KlezmerGipsy & Säid & Polnauer Flóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

2025. augusztus 29.

Éljen a diktatúra!

Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Tovább

2025. augusztus 26.

A Textilgyárba költözik az Irodalom és blues zenés est

A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Tovább

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky