3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. december 3.

Szégyentelenül indul 2010 – Maszkura és a Tücsökraj

Copyright:

Itt az újév, sőt új évtized, mi pedig ne tagadjuk hovatartozásunkat, és kezdjük sírva vigadással! Méghozzá e témakör legjelesebb szakértőjével, Maszkurával és virtuóz együttesével, a Tücsökrajjal, 2010 első hajnalán, a Dürer-kertben, a LAZAC! Szilveszteren.

Adott egy marosvásárhelyi harmonikás-énekes-rapper, aki Budapestre szakadva nem tátotta sokáig a száját a kelet és nyugat határán tobzódó nagyvárosi életet látva: hamar megtalálta a helyét harmonikájával, és nem túl pozitív, a maga módján mégis végtelenül derűlátó stílusával. Még nagy igazságokat is tud (és akar) mondani erről a városról, országról, meg mindenről, ami férfiakat, nőket, szexet, alkoholt, és az ezek miatti vergődést érinti.

Maszkura némi szólóprojekt (Háborgató Maszkura néven) és Goulasch Exotica után hamar rátalált igazi formájára, ami nem más, mint frontemberség egy öttagú együttes élén. A Tücsökraj lazán egyesíti a jazzt és a hip-hopot, a folkot és a rockot, ezzel a közönség lábát mozgatják meg, Maszkura pedig a fejeket, miközben tangóharmonikája és kedvenc fekete cilindere alól osztja az észt, egyszerre megmutatva, mi fán terem a kortárs rap, és a korabeli magyar és cigány dal. Budapest éjszakai életének évek óta legszórakoztatóbb pillanatait azok okozzák, akik először hallják a produkciót: először óvatosan kerülgetik a színpadot, majd felbátorodva közelebb férkőznek, elkezdik érezni a zenét, majd sokkos állapotban vörösödnek fejtetőig, ahogy a szomorú tekintetű frontember rátér az általa megélt vagy elképzelt szexuális aktusok plasztikus részletezésére. Lásd az első, és eddig egyetlen nagylemezük címét: Szégyentelen.

Maradiaknak és a nyílt szexualitásra érzékenyeknek tehát szigorúan tilos, de hogy prüdéria szempontjából nem állunk rosszul, arra meggyőző bizonyíték, hogy a Maszkura és a tücsökraj bizony komoly rajongótábort szerzett kontinens szerte. Közönségük bizony már nem férne be egy füstös jazzkocsmába, ahova ez a zene egyébként való, a Dürer kert nagyterme viszont pont jó lesz.


Az együttes éjjel kettőkor kezd, és bemutat pár dalt a készülő albumról is, amelyet tavasszal terveznek kiadni. A Tiszta gyümölcs című szám diszkósított verziója például már letölthető a honlapjukról.

A szilveszteri LAZAC! bulira elővételben már válthatók jegyek a Ticketportál országos jegyiroda hálózatában, valamint a Dürer-kertben.

Lazac! szilveszteri buli
2009. december 31.
Dürer-kert (Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Részletes program:

Nagyszínpad – 3900/4400 HUF
21:00 - 22:30 DJ Gerzson
22:30 - 00:05 QUIMBY
00:30 – 01:45 The Carbonfools
02:00 – 03:00 Maszkura és a tücsökraj
03:00 – 06.00 DJ Palotai

További 4 helyszín a Dürer-kertben Tilos Rádió támogató mulatság – 3000/3500 HUF

Tilos DJ-k

Breaktechnohouseminimaldnb:
Nixon & Vektor
Minek
Sinko
In:form & Fiel Tomi
Trance Hell+Richard Rivez
Slicz
Focus
Karolyi
Azaki

Hiphopreggaedancehall:
Ozon
Nomek aka Kemon
Mr. Skunk
Lee n’gum
Áfonya
Sztyepp
Placid
DiJoint
Chi-Korea

Funksoulmashup:
Keyser
Suefo & Gandharva
Kanadakáosz & Zotyka
Sanyi
Tomanek
Smoking Headz
Hanglemezbarát
Keszthelyi Imi
Zeusz

Dubchillambient:
Gonnok
Dr, Iration
Dismay
Jahfar
Beáta Pozitíva

Jegyek: december 30-ig 3000/3900 forint, december 31-én 3500/4400 forint

Jegyek kaphatók az TICKETPORTÁL országos jegyirodai hálózatán, valamint a helyszínen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky