3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. november 27.

Húsz éves a magyar alternatív lemezlovasság

Copyright:

A Dürer-kertben tartandó LAZAC! Tilos Rádió támogató szilveszteri mulatságon ünnepli munkásságának huszadik szülinapját a messze földön híres magyar dj, akitől a mai napig generációk tanulnak: Palotai Zsolt.

2010 első hajnalán ünnepli dj-pályafutásának huszadik évét Palotai Zsolt. Ez pedig azt jelenti, hogy a Dürer-kertben lévők az egész mai értelemben vett magyar dj-kultúra huszadik születésnapját ünneplik majd. A csendes, megszállott Palotai már a rendszerváltás idején megmutatta az utat, hogy mit jelent szelektorkodni, és hogy lehet százakat egyszerre megmozgatni tíz-tizenkét órán át úgy, hogy közben egy pillanatra se alkudjunk meg a minőséget illetően. És hiába a több generációnyi trónkövetelő, ő csak  mutatja az utat azóta is, védjeggyé vált atlétájában és törülközőjével a vállán.

A sportcsaládból származó Palotai Zsolt tanult zenét, testnevelést, gyógypedagógiát, majd ezeket egyesítve táncoltatta a poshadt középszerből gyógyulni vágyókat már ’89-ben, a Tilos az Á klub művészeti vezetőjeként, kőkorszaki körülmények között. A klub azonnal megtelt, kora estétől hajnalig minden nap terjesztették az igét, azaz a sosem hallott előadókat és műfajokat. Később a bulihelyből kinövő Tilos Rádió egyik vezéralakja lett, főszerkesztői örökségét a mai napig is ápolja az adó.

A többi történelem: Jövőzene műsor, Abrak-a-dubra album, dokumentumfilm-főszerep, Rewind-szervezés, stb...

Budapest éjszakai élete merőben más lenne, ha Palotai nem gyűjtött volna össze több ezer bakelitet, nem túrná a mai napig mániákusan a second hand polcokat, és ne akarná mindenáron megmutatni mindenkinek, hogy mit talált.

Palotai munkásságában nyoma sincs a diszkóból jött dj-k elitizmusának, a műfajfetisizmusnak és az üzleties mentalitásnak. Nem ír zenét, csak válogat, de azt olyan tehetséggel, hogy két évtized után is megőrizte a lépéselőnyét. A mai napig tőle tanul például az a több tucat Tilos dj is, aki szintén fellép Szilveszter éjjel a Dürerben. Palotai hajnali háromkor kezdődő műsora tehát még véletlenül sem nosztalgiázó visszatekintés lesz, hanem eleven bizonyíték arra, hogy a rutin nem öli meg az eredetiséget.

A szilveszteri LAZAC! bulira elővételben már válthatók jegyek a Ticketportál országos jegyiroda hálózatában, valamint a Dürer-kertben.

LAZAC! szilveszteri buli
2009. december 31.
Dürer-kert (Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.)

Részletes program:

Nagyszínpad – 3900/4400 HUF

21:00 - 22:30 DJ Gerzson
22:30 - 00:05 QUIMBY
00:30 - 01:45 The Carbonfools
02:00 - 03:00 Maszkura és a tücsökraj
03:00 - 06:00 DJ Palotai

További 4 helyszín a Dürer-kertben
Tilos Rádió támogató mulatság – 3000/3500 HUF

Tilos DJ-k

Breaktechnohouseminimaldnb:
Nixon & Vektor
Minek
Sinko
In:form & Fiel Tomi
Trance Hell+Richard Rivez
Slicz
Focus
Karolyi
Azaki

Hiphopreggaedancehall:
Ozon
Nomek aka Kemon
Mr. Skunk
Lee n’gum
Áfonya
Sztyepp
Placid
DiJoint
Chi-Korea

Funksoulmashup:
Keyser
Suefo & Gandharva
Kanadakáosz & Zotyka
Sanyi
Tomanek
Smoking Headz
Hanglemezbarát
Keszthelyi Imi
Zeusz

Dubchillambient:
Gonnok
Dr, Iration
Dismay
Jahfar
Beáta Pozitíva

Jegyek: december 30-ig 3000/3900 forint Tilos/Nagyszínpad, december 31-én 3500/4400 forint Tilos/Nagyszínpad

Jegyek kaphatók a TICKETPORTÁL országos jegyirodai hálózatán, valamint a helyszínen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Tovább

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Tovább

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. Tovább

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. Tovább

2025. február 24.

Charlie újra bakeliten is

Igazi ereklyének minősül Charlie sokat emlegetett, ’Mindenki valakié’ című kiadványa, mely most először bakelit formában jelent meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky