3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2009. november 20. | MyMusic

A Quimby és mi szilveszterkor a Dürerben

Copyright:

A régi új, egyre sikeresebb, de még mindig kultikus rock együttes, a Quimby teszi ki a pontot 2009 végére a Dürer-kertben, a LAZAC! szilveszteri mulatság keretében. A költőiséget megőrizték, a zúzáshoz pedig visszatértek – szóval hatalmas buli lesz.

Meglepő és – jó értelemben – zavarba ejtő dolgokat tett le az asztalra az utóbbi időben a Quimby, talán az egyetlen magyar zenekar, amely hihetetlenül sikeres lett úgy, hogy csak rétegműfajokból építkezett, kompromisszumok nélkül, megtalálva saját hangját, összetéveszthetetlen stílusát. Lesz mit nézni tehát szilveszterkor a Dürer-kertben, ahol az este – a többi nagyszerű együttes és a több tucat Tilos Rádió dj mellett is – főleg róluk szól majd.

A tavaszi „Ajjajjaj” EP óta csak azt tudni, hogy újult erejű koncertzenekarral van dolgunk, akik készülnek valamire – nevezetesen egy vegyes lemez kiadására és meghittebb hangulatú, de nagyon intenzív fellépésekre. Az azonnal slágerré vált letisztult, középtempós, szinte „zorános” címadó dalt a kilencvenes évek elejét idéző tételek követik, hol hiphopos, hol hard rockos mellékízzel, az angol nyelvű szövegek pedig konkrétan felidézik az első két-három albumot.

Hát erre számíthatunk december 31-e estéjén, meg persze Varga Livius magából kikelt kántálására és szürreális átvezető szövegeire, Kiss Tibi énekes hol Tom Waits, hol Nick Cave örökségét idéző hangjára (természetesen kéznél lesz a megafon is), Balanyi Szilárd ébren álmodós billentyűfutamaira, Gerdesits Ferenc dobos ezerarcú ütemeire, és a többiekre.

Ami pedig a meghitt hangulatot illeti: a Dürer-kert nagyterme ugyan nem kis klubhelység, de nem is stadion, a jegyek pedig csak korlátozott számban kaphatók, hogy a hering módjára tömörülést elkerüljék. És hogy miért „LAZAC!” a buli neve? Mert  „No Hering!”. Lesz tehát hely mozgásra, mulatásra, ismerkedésre, koccintásra és összeölelkezésre. Nagyon fontos, hogy a Quimby-koncert fél 11-kor kezdődik, hogy ők kísérjék át a közönséget 2010-be – ki tud elképzelni ennél jobb évkezdést?

IRÁNY A TÍZES ÉVEK!

A szilveszteri LAZAC! bulira elővételben már válthatók jegyek a Ticketportál országos jegyiroda hálózatában valamint a Dürer-kertben.

Lazac! szilveszteri buli
2009. december 31.
Dürer-kert (Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.)

Részletes program:

Nagyszínpad – 3900/4400 HUF

21:00 - 22:30 DJ Gerzson
22:30 - 00:05 QUIMBY
00:30 - 01:45 The Carbonfools
02:00 - 03:00 Maszkura és a tücsökraj
03:00 - 06.00 DJ Palotai

További 4 helyszín a Dürer-kertben Tilos Rádió támogató mulatság – 3000/3500 HUF

Tilos DJ-k

Breaktechnohouseminimaldnb:

Nixon & Vektor
Minek
Sinko
In:form & Fiel Tomi
Trance Hell+Richard Rivez
Slicz
Focus
Karolyi
Azaki

Hiphopreggaedancehall:

Ozon
Nomek aka Kemon
Mr. Skunk
Lee n’gum
Áfonya
Sztyepp
Placid
DiJoint
Chi-Korea

Funksoulmashup:

Keyser
Suefo & Gandharva
Kanadakáosz & Zotyka
Sanyi
Tomanek
Smoking Headz
Hanglemezbarát
Keszthelyi Imi
Zeusz

Dubchillambient:

Gonnok
Dr, Iration
Dismay
Jahfar
Beáta Pozitíva

Jegyek: december 30-ig 3000/3900 forint, december 31-én 3500/4400 forint

Jegyek kaphatók az TICKETPORTÁL országos jegyirodai hálózatán, valamint a helyszínen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. trvať

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. trvať

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. trvať

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. trvať

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky