3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2009. november 19.

A Mr. Big és a Poison sztárja Budapesten

Copyright:

Richie Kotzen, a Mr. Big és a Poison gitárosa februárban járt utoljára hazánkban. Azóta megjelent új, "Peace Sign" című albuma, többek között ennek a dalait is játssza majd élőben december első napján az A38-on.

Minden azzal kezdődött, hogy hétéves korában elkezdett elektromos gitáron játszani szülővárosában, a pennsylvaniai Readingben. Tizenkét éves volt, mikor megalakította első együttesét. Koncerteztek Pennsylvaniában, Delaware-ben és New Jerseyben. Amikor betöltötte a tizennyolcat, nyugatra utazott: San Franciscóban, a Shrapnel Recordsnál rögzítette első albumát. Ugyanebben az éveben Kotzen megjelent egy csomó magazin, köztük a Guitar World címlapján, melynek olvasói beválasztották az év három legjobb gitárosa közé.
Miután három albumot készített a Shrapnelnél, átköltözött Los Angelesbe.

Éppen kilépett a tinédzserkorból, amikor csatlakozott a sokszoros platinalemezes glam metál bandához a Poisonhoz, s elkezdődött az álomutazás: részt vett a Native Tongue című lemez felételein, valamint a világkörüli lemezbemutató turnén. Az együttesbők azért kellett távoznia, mert összeszűrte a levet Deanna Eve-vel, a Posion dobosának, Rikki Rockettnek volt menyasszonyával. Eve-vel később össze is házasodtak, de rövid időn belül el is váltak.

1999-ben Stanley Clarkkal, a dzsesszlegendával és Lenny White-tal megalakította a Vertu nevű formációt. Készítettek egy albumot, a nyarat Európában töltötték: többek között játszottak a Montreux Jazz Festivalon is.

Ugyanebben az évben a rendkívül népszerű rockbandához, a Mr. Bighez csatlakozott, számos koncert és két stúdiólemez erejéig. Az ezredfordulón Japánban, az oszakai dóm előtt játszottak az Aerosmith-szel.

Richie továbbra is nagyszerű szólóalbumokat készít, és turnézik a világban; rengeteg országban szupersztárnak tartják, stadionokban, fesztiválokon és klubokban játszik.

Szólóénekesként három évvel ezelőtt a Rolling Stones A Bigger Bang turné első állomásán, Japánban ő volt a bevezető program. Olyan közismert zenészekkel dolgozott együtt, mint Gene Simmons a KISS-ből, és Keanue Reeves (Dogstar), itt is ott is feltűnt, színpadon, TV adásokban. Könyvek, magazinok és weblapok emlegetik a világ egyik legjobb gitárosaként!

A Fender Guitar cég - elismerése jeléül - két modelljét is róla nevezte el. Tavaly jelent meg “Live in Sao Paolo“ című albuma. Jelenleg Los Angelesben él, fellép helyi klubokban, gyakran más világsztárokkal együtt.

Ha éppen nem turnézik, lányával Augusttal tölti az idejét és annyit sportol, amennyit csak tud. Leginkább a kosárlabda szerelmese, olyannyira, hogy bevallotta, ha nem lett volna zenész, biztosan profi kosarasként kereste volna a kenyerét.

RICHIE  KOTZEN
2009. DECEMBER  1.
A38

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Kontynuować

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Kontynuować

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Kontynuować

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky