3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. november 4.

Az ausztrál csodagitáros Budapesten

Copyright:

Még el sem múlt 18, de már Tommy Emmanuel utódjának tartják. 2006-ban megnyerte az Ausztrál Csillag Születik-et, és hihetetlen tehetséges gitárosnak tartják. Hogy kiről beszélünk? Smokin' Joe Robinsonról, aki november 6-án, pénteken a Take5-ban ad koncertet!

Az ausztrál csodagyerek, Smokin’ Joe Robinson, alig volt 16 éves, amikor megnyerte hazájában az Australia’s Got Talen TV show-t, és az ezzel járó, közel 50 millió forintot.

Tehetségét, nem kisebb legenda is elismeri, mint Tommy Emmanuel, aki ezek után szárnyai alá vette. Nem csoda, hiszen a srácot elképesztő virtuóznak tartják, és emellett nagyon hasonlítanak is egymásra, sőt több dalát is játssza mesterének, a koncertjein.

De nem csak a TV hozta meg számára a sikert, azóta ezen már túl is lépett, és tehetségét bizonyította szakmai zsűri előtt is, a World Championships of Performing Art-on, ahol megnyerte a hangszeres és előadó művész díját is!

Joe Robinson még nincs 18 éves, de már egyike a legnagyobb gitárosoknak. Érdemes odafigyelni rá, most pénteken, november 6-án ad koncertet Budapesten, a Take5-ban.

Koncertkezdés: 21:00
Jegyár: 2000 Ft

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky