3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. november 3.

Őszinte könyv a Placebo frontemberéről

Copyright:

Részletek a könyvből

Egykor meglehetősen rendes ember voltam,
de a rock and roll szétmarta ezt az énemet.

A dicsőséggel és a hírnévvel kapcsolatos, valószínűleg még ködös álmok már egészen korán, hároméves korában megjelentek Brian agyában. Egy alkalommal például a vécén ülve azt játszotta, hogy interjút ad valakinek.

Képzelhetitek! Magamban beszéltem szarás közben!
Le merem fogadni, a szüleim azt hitték, megbolondultam
– emlékezett vissza nevetve.

A középiskolában megismerte a szenvedést és az elszigeteltséget. Később az egyik hajdani ellenfele, azok egyike, akik állandóan vele szórakoztak, a következőket mondta:

Ha véletlenül meghallom a zenéjét, eszembe jut, talán a
középiskolában sérült meg, az gyakorolt rá nagy hatást.

’96 augusztusában, közvetlenül az első tévés szereplésük (White Room című műsor) előtt Molko úgy döntött, Robertnek most már tényleg nincs helye a bandában, távoznia kell. Persze, megint csak annál a kérdésnél lyukadtak ki, hogy ha Robert nem, akkor ki legyen helyette. Robert javasolta, az albumot még vegyék fel együtt, hiszen ő írta meg a dobtémákat, így ő a legalkalmasabb a feljátszásukra, illetve a promóciós turnéra vagy legalább a beindítására is ő a megfelelő, mert nincs idő mást betanítani. Aztán közben keresgélhetnek nyugodtan. Az észérvek végül győztek az érzelmek fölött. Úgy döntöttek, az év végéig még megpróbálják kihúzni együtt. Így az első albumon is még Robert dobolt.

Nem véletlen, hogy amikor Briant megkérdezték, kivel játszana szívesen orosz rulettet, így válaszolt:
„Először is Eminemmel. Aztán jöhetne Fred Durst, a Limp Bizkitből. Britney-t is dobjuk be. Vele mindenképpen. És akkor jöhetne Marilyn Manson – persze csak amiatt, mert ő van annyira beteg, hogy még élvezze is. Na igen, és végül? Tony Blair. A nagy csalódás – ő úgyis egyfolytában mások életével játszik. A változatosság kedvéért egyszer végre jó lenne látni, hogy most őt veri ki a víz.”

1 2 3

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky