2009. október 27.
Jó adag cigány temperamentum, kitűnő zene, némi magyaros dallamvilág megbolondítva csipetnyi füstös kávéházi hangulattal, ízesítve Karádyval, Jávor Pállal, a XX. század első felének bárzenéjével, filmdalaival és slágereivel - mindez igazi, mai élvonalbeli magyar énekesek előadásában. Korok, generációk és kultúrák találkozása a Budapest Bár - kiváló muzsikusokkal és fantasztikus egyéniségű előadókkal.
Az együttes története 2007-ben kezdődött. Zenészek és énekesek laza szövetségének indult – mára azonban igazi csapattá, produkcióvá nőtte ki magát. A Budapest Bár zenekart eredetileg Farkas Róbert (hegedű, gitár) alapította azzal a szándékkal, hogy friss lendületet adjon a kávéházi cigányzenei hagyománynak. Robi a Zeneakadémián ismerkedett meg zenésztársaival: Farkas Mihállyal (cimbalom) és Ökrös Károllyal (harmonika, zongora). A zenekarhoz csatlakozott negyedik tagként Misi öccse, Farkas Richárd is (bőgő). Az alapzenekar összeállt, már csak valami különleges, mai hangzás hiányzott belőle. Így született meg az ötlet, hogy meghívjanak néhány kiváló magyar pop és rock énekest, napjaink zenéjének meghatározó személyiségeit. Régi filmslágereket, kuplékat és táncdalokat dolgoztak fel, mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében. A magyar és cigány művészek együttműködésén alapuló produkció merész ötlete bevált: a Budapest Bár teltházakat vonzott a MÜPA Hangversenytermében, a Katona József Színházban, az A38 Hajón, Debrecenben és a Trafóban, s a nyári fesztiválok egyik keresett programja lett. Minőségi, különleges, szórakoztató muzsikája mindenkihez szól, aki szereti a jó zenét.
A Budapest Bár Volume 2: Tánc című dupla albuma októberben jelent meg. A 2007-es első lemez melankolikusabb hangvételével szemben ez vidámabb, pörgősebb, táncosabb lett. Sztepp, tangó, swing és őrületes improvizációk adják meg az alaphangot, a dalok pedig Stux úrról, a vonzó, őszes halántékról, a Horváth-kertről, a Niagaráról, a csapodár Józsefről, illatos májusokról és persze számtalan beteljesült és plátói szerelemről szólnak. A lemez igazi wellness programnak ígérkezik: tele jókedvvel, némi drámával, sok egóval, kellemes vagy éppen vicces dalokkal, iróniával és utánozhatatlan egyéniségekkel. Számos rajongó szerint receptre kellene felírni a Budapest Bárt: az biztos, hogy a legolcsóbb wellness program, és a lemez is kevesebbe kerül, mint egy doboz antidepresszáns. Garantáltan csak pozitív mellékhatása van!
Az együttesről:
A Budapest Bár alapítóját, Farkas Róbertet a Besh o dromból, a Romano Dromból és a Kistehén tánczenekarból ismerheti a nagyközönség. Robi a 100 Tagú Cigányzenekar prímásaként kezdte pályafutását, de számos műfajban otthonosan mozog. Hegedű tanszakon végzett a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében Dénes László tanítványaként. Édesapja a 100 Tagú Cigányzenekar elismert muzsikusa volt. Robi 5 éves volt, amikor először került a kezébe hegedű. 7 évesen kezdett el zeneiskolában hegedülni, később zongorázni és harmonikázni is tanult. 14 éves volt, amikor először lépett fel a 100 Tagú Cigányzenekarral. Bejárta az egész világot, az idei év első felét például Brazíliában töltötte, ahol fiatalokat tanított hegedűt és zongorát, és közben gitározni tanult.
A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (tangóharmonika, zongora) és Farkas Richárd (bőgő).
Ének: Behumi Dóri (ex-Jazz + Az), Ferenczi György, Frenk (ex-Hiperkarma), Keleti András (Colorstar), Kiss Tibi (Quimby), Kollár – Klemencz László (Kistehén tánczenekar), Lovasi András (Kispál és a Borz), Németh Juci (ex-Anima Sound System), Rutkai Bori (Specko Jedno), Szűcs Krisztián (HS7).