3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. szeptember 22.

Súlyos japánok a budapesti éjszakában

Copyright:

Neo Tokyo Samurai Black World Tour 2009/10. címmel indult hosszú koncertkörútra Japán első számú J-glam sztárja, Miyavi. Az ehhez kapcsolódó hatalmas érdeklődés persze hazánkat sem kerülte el - nem sokkal a budapesti koncert meghirdetése után máris nagyobb helyszínre került a buli: október 1-én a Petőfi Csarnokban lép fel zenekarával Miyavi.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Miyavi 1981-ben született Takamasa Ishihira néven Japánban. Az iskolás éveiben a foci kötötte le, első gitárját viszonylag későn, 15 éves korában kapta (habár állítólag basszusgitár volt előzetesen betervezve) és innen indult el a zenével való kapcsolata.

Miután egy sérülés miatt fel kellett hagynia a focival, Miyavi belépett a Dué le Quartz nevű visual kei bandába. Az együttes 2002-es feloszlása után tudott nekilátni szólókarrierjének, ekkor vette fel a ma is ismert művésznevét. Bemutatkozó lemezét Gagaku címmel nem sokkal később meg is jelentette. A sikerre nem kellett sokat várnia, 2005-ös nagylemeze (Miyavizm) már nagykiadónál jelent meg, megkapva az őt megillető figyelmet. Később akusztikus gitáros lemezekkel is meglepte rajongóit.

A S.K.I.N. nevű supergroupnak 2006-tól lett tagja, ahol Yoshiki, Gackt és Sugizo a társai. Legutolsó lemeze tavaly jelent meg This Iz the Japanese Kabuki Rock néven, s a jelenleg zajló turnén is biztosan nagy hangsúlyt kapnak ezen az albumon található dalai. 2009-ben már többezres stadionokban lép fel, mindenhol hatalmas örömmel fogadják a gitáros-énekes előadót, Budapesten sem lesz ez másképpen! Zenei palettája rendkívül széles skálán mozog, számai között a keményebb számok és a lágyabb dallamok is helyet kapnak.

Mint a visual kei szubkultúra egyik legjelentősebb képviselője, Miyavitól is biztosan különleges koncertélményt várhatunk. Nagyon fontos szerepet kapnak a külsőségek, mint az extrém frizurák (Miyavi is legalább hetente változtatja hajszínét), a látványos kosztümök és a szokatlan sminkek. - Bár ezek azt eredményezik, hogy első látásra már-már úgy tűnhet a kívülállónak, hogy lányok zenélnek a színpadon... apropó, itt jegyezzük meg gyorsan, ha nem lenne egyértelmű: Ishihira, azaz Miyavi is férfi. A zenét megismerve viszont már érthető, hogy többről van szó puszta divatnál: a visual kei a japán zenekultúra egyik legegyedibb és legszélsőségesebb megvalósulása.

Miyavit látványos show-jával, első hazai koncertjén a Petőfi Csarnokban nézhetjük meg október 1-jén, melyre jegyeket vásárolhatunk a Ticketportal országos bolthálózatában - köztük az ismert rockboltokban - továbbá a www.ticketportal.hu oldalon.

2009. október 1., csütörtök 19.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok
Miyavi koncert
Belépő: 6200 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky