3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2009. szeptember 16. | -gabriella-

A részegek szerint poén azt kiabálni, hogy ALL IN!

Copyright:

Azt, hogy milyen a Műegyetemre járni, egyelőre még nem tudjuk, azt viszont már igen, hogy ők aztán tudnak bulizni! Ezt a következtetés pedig a nulladik napon vonhattuk le a BME Fesztiválon, ahol az este egyik fő attrakciója Gyurika és Klárika volt, aztán pedig Ganxta Zolee és a Kartel. És meglepően jó volt!

Megmondom őszintén, Korda Gyuriékhoz kissé szkeptikusan álltam hozzá a koncert előtt, ugyanis azért elhívni a hakni királyt, mert a részeg egyetemisták szerint poén, és lehet ordítani az all in-t, hááááát, ez még nem garancia arra, hogy jó legyen.

Miután konstatáltuk, hogy természetesen ez playback, hiszen rég volt már az a pályakezdés, kezdett egészen szórakoztatóvá válni a fellépés. Egyrészt, mert Gyurika, és Klárika, hihetetlen bájosan mondogatnak egymásnak dolgokat, mint például, hogy „Gyurika, szerintem beíratlak az egyetemre”, meg, hogy „Tapsoljuk meg, végül is 51 éve van a pályán”, másrészt, meg mert annyira aranyosak a színpadon. Sajnos erre nincs is jobb szó.

Természetesen, mentek az örökbecsű slágerek, mint a Mamma Maria, meg a Reptér, meg hasonlók, és grátiszba Balázs Klári, a férje segítsége nélkül prezentálta a közönségnek a My heart will go on-t, ami ugye a Titanic betétdala. Az azért elég súlyos volt.

Ezek után erős váltásként, Ganxsta Zolee-ék kezdtek beállni. Sajnos itt elkövettük azt a hibát, hogy az erősítőkkel szembe álltunk, úgyhogy egyrészt átéreztem a régi városi legendát, miszerint így haltak meg az emberek, mikor extasy-ztak a bulikon, másrészt, kb azt hittem lerepül a fejem a dobtól.

Mikor a közönség megtanulta a beállásokon használt, egyes, kettes, hetes mikrofonpróba kombinációt, egy idő után már ezt üvöltötték, hogy kezdődjön már a koncert. Szerencsére ezt viszonylag gyorsan abbahagyták, és innentől kezdve, egy időutazáson vehettünk részt, és újra a ’90es évek közepén érezhettük magunkat.

Egyébként meg, bár a tagok öregedtek, ez jól látható, de a profizmusra és az élő zenére még akkor is sokat adnak, ha netán egy egyetemi fesztiválon lépnek fel. Ez azért becsülendő.

Alapvetően, meg attól függetlenül, hogy annyira nem voltak számomra érdekfeszítőek ezek a fellépők, abszolút jó hangulatú kezdés volt, sőt, az is körvonalazódott, hogy ez egy abszolút szerethető fesztivál!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky