3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2009. szeptember 7.

Új lemez a MUSE-tól

Copyright:

A Muse legújabb albuma szeptember 15-én jelenik meg "The Resistance" címmel. A zenekar tagjainak elmondása szerint, az ihletet George Orwell: 1984 című könyve adta. Ezek után mi már nagyon kíváncsian várjuk! Három év után pedig pont ideje volt!

  • share
  • kapcsolódó linkek

A Muse zenekar még a ’90-es évek második felében indult az angliai Devon megyéből. Kezdetben a csapat neve Rocket Baby Dolls volt, ám egy idő után úgy döntöttek, hogy egy hangzatosabb, rövidebb nevet választanak.

1999-es debütáló albumuk a Showbiz óta a zenekar nem sokat változott, 10 év után is megmaradt a szokatlan énektéma választás, illetve a tipikus előadás mód, ami annyira jellemző rájuk. Így nem is lehet meglepő, hogy Orwelltől inspirálódtak az új albumhoz.

Matt Bellamy a következőket nyilatkozta a BBC-nek:

”Amikor most újraolvastam a könyvet, sokkal inkább a könyv szerelmi szála ragadott meg. Amikor 15 évesen az iskolában először olvastam a művet, az sokkal inkább a politikáról szólt számomra, most azonban Juliette és Winston szerelmi története ragadott meg.”

Augusztus 3-a óta meg lehet hallgatni a lemez első debütáló dalát, ami már sejteti az irányvonalat, és amúgy meg az The Uprising címet viseli. Érződik az enyhén ’80as évekbeli vérbeli angol zene is.

Idő közben felkerült egy másik dal is a korogról a világhálóra, ez pedig a United States of Eurasia címen fut. Elég Queen-es hangzásvilággal rendelkezik, néhol Elton John-os, vagy Beatles-es. Freddie Mercurry biztosan büszke lenne rájuk!

Mindenesetre, a Muse a rajongóknak biztosan nem okoz csalódást!

Tracklist:

Resistance
Undisclosed Desires
United States Of Eurasia (+Collateral Damage)
Guiding Light
Unnatural Selection
MK Ultra
I Belong To You (+Mon Coeur S’Ouvre A Ta Voix)
Exogenesis: Symphony Part I (Overture)
Exogenesis: Symphony Part II (Cross Pollination)
Exogenesis Part III (Redemption)

-gabriella-

Forrás: mr2, shortscore.net, wikipedia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. More

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. More

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. More

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky