3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2009. augusztus 26.

NORAH JONES novemberben jelentkezik

Copyright:

A többszörös Grammy-díjas énekes és dalszerző Norah Jones legújabb, negyedik stúdió albuma 2009 novemberében jelenik meg. A lágyan perzselő hangjáról, és jazzes, zongora-alapú, fülbemászó dallamairól ismert énekesnő a legtöbb számot az elmúlt két évben, a 2007-es óriási sikert övező „Not Too Late“ album turnéja óta írta.

Újdonsült korongjának ugyan még nincs végleges címe, de egész biztos egy új irányba kalauzolja el a hallgatót, hiszen Norah váratlan hangzásokkal kísérletezik, és a lemez közreműködőinek is olyan  arcokat kért fel, akikkel korábban nem dolgozott. Producerként az albumot az a Jacquire King jegyzi, aki sikeresen együttműködött már  Tom Waits-szel, a Modest Mouse-szal, és a Kings of Leon-nal is, illetve olyan dalszerzők is segédkeztek a számok megalkotásánál, mint Ryan Adams, Will Sheff vagy Jesse Harris.

Norah ezen az albumon újdonságokat akart kipróbálni, hiszen – annak ellenére, hogy korábbi zenész kollégáival baráti viszonyban van – szerette volna, ha  különböző hozzáállású zenészek új dolgokat hoznak ki belőle, s ezáltal az eddigitől eltérőt is nyújthat. Nem véletlen hát, hogy producernek is olyan embert választott, aki kissé kimozdíthatja a számára komfortos zenei világából, és elősegíthet a kísérletezést.

King segítségével remek csapat jött össze a lemezhez, hiszen a doboknál Joey Waronker (Beck, R.E.M.) és James Gadson (Bill Withers) ül, billentyűn James Poyser (Erykah Badu, Al Green) játszik, míg a gitárosok Marc Ribot (Tom Waits, Elvis Costello) és Smokey Hormel (Johnny Cash, Joe Strummer) lesznek. Korábbi lemezeihez képest szintén újdonság, hogy a novemberben megjelenő albumon rengeteget játszik ő maga is gitáron.

2002-es felbukkanása óta Norah Jones 36 millió albumot adott el világszerte. Eddigi három stúdióalbuma 2002-ből a nyolcszoros grammy-díj nyertes “Come Away With Me”, a 2004-es “Feels Like Home”, illetve 2007-ből a “Not Too Late, melyek mindegyike elérte az első helyezést az amerikai Billboard top 200-as listán, illetve többszörös platina lemezek is. 2007 óta Jones sok kiváló előadóval dolgozott együtt, mint például Herbie Hancock, Talib Kweli, Q-Tip, vagy Irma Thomas, illetve több soundtrack lemezen is megjelent.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. Kontynuować

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. Kontynuować

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. Kontynuować

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. Kontynuować

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky