3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. február 10. | burlesque

Sztárparádé az 51. Grammy-díjátadón

Copyright:

Ahogy várható volt, Alison Krauss és Robert Plant nagyot tarolt a vasárnapi Grammy-díjátadón: Planték öt kategóriában is győztek. Mellettük Lil Wayne és a Coldplay tagjai vitték a prímet Los Angelesben.

Alison Krauss és Robert Plant közös lemeze, a ’Raising Sand’ valóban remekül sikerült, így nem csoda, hogy a páros öt kategóriában is első lett a február 8-án Los Angelesben megrendezett Grammy-díjátadón. Planték többek között az „Év Felvétele” és az „Év Albuma” díját is bezsebelték. Lil Wayne ugyancsak kiválóan szerepelt: szintén öt elsőséget szerzett.

Nem panaszkodhattak a Coldplay tagjai sem: Chris Martinék három kategóriában végeztek az élen – mindezt persze a ’Viva La Vida’ albummal, valamint a lemez címadó dalával érték el. Nagy-Britannia egyik legnagyobb ígérete, a mindössze huszonegy esztendős Adele szintén boldog lehetett, hiszen két díjat is hazavihetett – pontosan annyit, amennyit az elektronikus zenét játszó Daft Punk.

A tavaly új lemezzel jelentkező Metallica sem távozott üres kézzel: James Hetfieldék két kategóriában is maguk mögé utasították a többi jelöltet. Természetesen a legendás zenekarnak számító Eagles sem maradhatott ki a jóból: a country rock nagy öregjei a „Legjobb Instrumentális Popdal” kategóriában győztek az ’I Dreamed There Was No War’ című dallal. A sokadvirágzását élő Bruce Springsteen ugyancsak gazdagabb lett egy Grammy-díjjal, melyet a ’Girls In Their Summer Clothes’ című számnak köszönhetően nyert el.

Az idén nyáron Budapestre is ellátogató B. B. King szintén megkaparintott egy elsőséget, ráadásul úgy, hogy a blues egy másik ikonját, Buddy Guy-t is lepipálta. A poposabb, olykor rockosabb bluest játszó énekes gitáros, John Mayer két elsőséggel térhetett haza. Megérdemelten kapott Grammy-díjat a jazz egyik nagy alakja, Chick Corea is, aki a „Legjobb Instrumentális Jazz Album” kategóriában végzett az első helyen.

Gratulálunk a győzteseknek!

burlesque

Forrás: grammy.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 17.

Skrillex kiadta új albumát

Ez a gigászi, 34 dalt tartalmazó megjelenés az utolsó, melyet eddigi labelének égisze alatt készített a művész. Ezzel egy 15 évig tartó, gyümölcsöző korszak ért a végéhez, mely alatt Skrillex a pop és az elektronikus zene egyik legkápráztatóbb csillagává nőtte ki magát, több Grammy-díjjal, valamint teltházas koncertekkel és fesztiválokkal a háta mögött. Tovább

2025. április 16.

Új érát indít Ed Sheeran

A várva várt Ed Sheeran visszatért vadonatúj felvételével, melynek múzsája a perzsa nyelv és a keleti hangszerekből kinyert egzotikus hangzás. Ehhez illően egy nem szokványos dalcímet, az „Azizam”-ot választotta, mely magyarul annyit tesz „drágám”. Tovább

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

2025. február 18.

A felkapott Charli XCX

Charli XCX tavaly indította el a BRAT-mozgalmat, mely teljességgel megragadta a kulturális korszellemet, és a nyár egyik legfelkapottabb elektronikus zenei kiadványa lett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky