3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. november 15. | Sári Júlia

Ismét komolyzenei babérokra tör a Blur sztárja

Copyright:

Újabb komolyzenei projektbe fogott Damon Albarn, a Gorillaz zenei géniusza: ezúttal a brit ViVa szimfonikus zenekar számára ír két darabot, méghozzá annak a karmesternek, André Ribbernek a kérésére, aki Albarn legutóbbi nagyszabású előadását, a Majomkirály: Nyugati utazás című operáját vezényelte Londonban.

Az 1982-ben alapított brit szimfonikus zenekar elsősorban klasszikus zenei műveket ad elő, s nemzetközi hírnevét elsősorban annak köszönheti, hogy a komolyzene széles körű népszerűsítése érdekében olykor egészen szokatlan helyszíneken, laza és kötetlen formában rendezi meg a koncertjeit. André de Ridder 2007 óta a zenekar karmestere, s vezénylete alatt a ViVa immár több kortárs darabot is megszólaltatott. De Ridder ötlete volt az is, hogy az elektronikus és kortárs komolyzenei berkekben immár egyaránt elismert Damon Albarn írjon két darabot kifejezetten a zenekar számára, ahogy több kortárs zeneszerzőt is megbízott hasonló feladattal.

Albarn pedig készségesen elfogadta a fölkérést, ami nem is csoda annak fényében, hogy de Ribber vezényelte első színpadra vitt operáját, a távol-keleti regényirodalom leghíresebb műve alapján készült Majomkirályt, amelyből a klasszikus nyugati és keleti operazene különleges ötvözete született. A két készülő darabot, a fantáziadús elnevezésű New Commission 1-t és New Commission 2-t, vagyis Megbízás 1 és 2-t február 1-én fogják bemutatni Leicester új kulturális közpotjában, a Curve-ben. A darabok Antje Wiethass világhírű hegedűművész előadásán két beállás közt fognak elhangozni.

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. Tovább

2025. április 17.

Skrillex kiadta új albumát

Ez a gigászi, 34 dalt tartalmazó megjelenés az utolsó, melyet eddigi labelének égisze alatt készített a művész. Ezzel egy 15 évig tartó, gyümölcsöző korszak ért a végéhez, mely alatt Skrillex a pop és az elektronikus zene egyik legkápráztatóbb csillagává nőtte ki magát, több Grammy-díjjal, valamint teltházas koncertekkel és fesztiválokkal a háta mögött. Tovább

2025. április 16.

Új érát indít Ed Sheeran

A várva várt Ed Sheeran visszatért vadonatúj felvételével, melynek múzsája a perzsa nyelv és a keleti hangszerekből kinyert egzotikus hangzás. Ehhez illően egy nem szokványos dalcímet, az „Azizam”-ot választotta, mely magyarul annyit tesz „drágám”. Tovább

2025. március 5.

Ellenállhatatlan pop, filterezetlen érzelmek és Tate McRae

Megjelent a többszörös platinalemezes popszenzáció, a nemzetközi slágerlistákon és a TikTokon is taroló Tate McRae várva várt harmadik albuma, a "So Close To What". Tovább

2025. február 20.

Közös dallal indítja az évet Joy Orbison és Joe James

A brit elektronikus zenei titán, Joy Orbison az underground rap ikon, Joe James oldalán adta ki legújabb felvételét "bastard" címmel az XL Recordings égisze alatt. A trackben a két egymást rokonléleknek tartó alkotó sajátos zenei világai egyesülnek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky