3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. november 7. | Fodor Csaba

Életjelet adott a Blur

Copyright:

Damon Albarn elképzelhetőnek tartja, hogy újra összeáll a Blur, pedig nemrég még azt nyilatkozta, hogy a zenekarnak már vége. Vajon most tényleg újraegyesül a 2003 óta kómában tartott banda?

Damon Albarn még egy szeptemberben adott interjúban jelentette ki, hogy a Blurnek vége. Erre Graham Coxon a banda gitárosa a következőképpen reagált: „Damon senkivel nem beszélte meg ezt a bejelentést. Ez nonszensz. Nem az ő dolga eldönteni”. Majd hozzátette: „Legyünk türelmesek senki sem tudhatja, mit hoz a jövő, még Damon sem”.

Most pedig az Albarn nyilatkozott úgy a BBC-nek, hogy lehetségesnek tartja, hogy újból összeálljanak. „Lehetséges, hogy visszatérek a Blurbe, nagyon is lehetséges” – mondta. Azt is elmesélte, hogy az utóbbi időben elsimították a Graham és közte levő viszályokat. „Graham és én mostanában együtt lógtunk kicsit. Nagyszerű visszakapni egy régi barátot”.

Az britpop zenekart – amely a 2003-as Think Tank album óta nem adott életjeleket magáról - egyébként az idei Glastonbury-fesztivál fellépői közé is meghívták, akkor Albarn a készülő Gorillaz lemez miatt mondta le a felkérést. Legutóbb pedig első operáján dolgozott az énekes, melynek címe Monkey: A Journey To The West és be is mutatták. Szóval úgy néz ki szabad az út a Blur előtt. Persze, ha éppen ők is úgy akarják.

-fcs-

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky