3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. november 8. | Kerényi Áron

Mozdony-parti – Pendulum-koncert Budapesten

Copyright: MyMusic.hu - Nagy Enikó

Sokan nyár óta várták a pénteki napot, amikor is végre fellépett hazánkban is a Pendulum zenekar live formációban. A közép-drága jegyár és a szokatlan, kicsit perifériás, de utólag szerencsésnek bizonyult helyszínválasztás ellenére a zenekar és a közönség is kitett magáért, így nem nagyon volt olyan, aki csalódottan ment volna haza.

Az ausztrál Pendulum zenekar nyáron megjelentette második nagylemezét, az In Silico-t, amin (állításuk szerint is – lásd interjú) egy sokkal rockosabb, kevésbé drum’n’bass-orientált irányt képviselnek, ami nem mellesleg sokkal inkább előtérbe helyezi a live felállásukat. A nyári amerikai turné után most ősszel és télen az Egyesül Királyságot és Európát járják be az új lemezt promótálva, amelynek második állomása volt a MÁV Vasúttörténeti Park.

A helyszínválasztáson elég sokan elcsodálkoztunk, szoktak ugyan itt koncertek meg rendezvények lenni, de azért mégiscsak. A Bladerunnerz csapata azonban ezúttal nem nyúlt mellé, a park maga egy kellemes külső atmoszférát kölcsönzött a belépéskor, a vasúttörténeti múzeumban pedig a félretolt mozdonyok közt egy elég nagy, legalább 1000 fő befogadására alkalmas csarnokot alakítottak ki. Hál’ Istennek nem volt teltház, egy ilyen bulin azért az halál-közeli élmény lett volna, de 7-800 ember biztos várta már a zenekart, amikor pontban éjfélkor lekapcsolódtak a lámpák.

Egy hatásos intro következett, sötét színpaddal és tánctérrel, kicsit hasonló ahhoz, amit nyilván elég sokan rongyosra néztek az elmúlt hetekben.

Ezután szinte megállás nélkül folytak a számok, és amikor a zenekar meg is pihent néha, MC Verse akkor sem engedett a tempóból. Volt ott mindenféle interakció a közönséggel, nagy jobbról-balra hullámzástól kezdve gyakorlatilag a zenekar tömeges imádásáig (jobb szó nincsen arra, amikor minden ember egyszerre nyújtott kézzel hajlong a zenekar fele). A számokat inkább az új lemezről válogatták össze, a Propane Nightmares és a Granite voltak persze a legnagyobb ütőlapok, de se a zenekar, se a közönség nem hazudtolta meg önmagát, amikor az egyik utolsó számként lejátszott Hold Your Colour-re lett az egyik legnagyobb őrület.

Igazából, ha egy zenekar minden számában, de legalábbis a koncerten lejátszottak közül mindegyikben ilyen energikus és táncos, az akarva-akaratlanul is háttérbe szorítja a slágereket. Mármint hogyha az ember egy egész koncerten mindent beleadva táncol és őrjöng, akkor ezt már nehéz tovább fokozni, amikor épp egy híresebb szám megy. Nem utolsó sorban pedig ez a koncertélmény azért is hasznos, mert az ember úgy kifullad a táncolásban, hogy észre sem veszi, hogy a kedvenc zenekara percre pontosan egy óra játék után pattant le a színpadról.

Pedig ez sajnos tény, mármint ha nem kezdett el egyszerre késni mindenki órája, ugyanis 1 óra 3 perckor már a technikusok futottak csak a színpadon, a közönség pedig kicsit csalódottan állt be a pultokhoz menő sorba. Azonban a buli a legtöbb ember számára még távolról sem ért véget, ugyanis innentől hajnalig a magyar dnb-szcéna reprezentatív alakjai, Chris.Su és Bal pörgették a lemezeket. Összességében sok felkapott zenekar példát vehetne erről a koncertről energikusságban és lendületben, de az ilyen szorosan való ragaszkodás a szerződésben kikötött időpontokig kicsit kikezdi az egész hitelességét.

Kerényi Áron

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
pafff 2009. febr.. 18.  22:20 2
itt pedig egy pendulum interjú hallgatható meg:
[link]
   
pafff 2008. nov.. 21.  11:33 1
itt egy interjút is meghallgathattok velük:
[link]
   

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky