3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 30. | Sári Júlia

Joaquin Phoenix befejezi!

Copyright:

Joaquin Phoenixnek annyira bejött a zenész-imidzs, amit a 2005-ös Johnny Cash-ről szóló film, a Walk The Line főszereplőjeként kipróbálhatott, hogy most úgy döntött, otthagyja színész-karrierjét, és mostantól kizárólag a zenéléssel fog foglalkozni. Pedig színésznek sem volt csapnivaló, a Johnny Cash alakításért például Oscar-díjra jelölték, és nem a hangja miatt.

Persze ha énekesnek olyan tehetségtelen lenne, akkor sem részesült volna ebben az elismerésben, így hát nincs abban semmi felfoghatatlan, hogy két tehetsége közül most inkább a zenélésre igyekszik összpontosítani. A 2005-ig kizárólag színészi képességeiről ismert Phoenix egy amerikai tévéműsorban beszélt első ízben döntéséről, méghozzá legutolsó alakításával kapcsolatban. A Two Lovers, vagyis Két szerető című filmben Gwyneth Partlow oldalán fog szerepelni, majd végérvényesen eltűnik a filmvászonról. „Mostantól csak a zene fog létezni számomra. Végeztem a mozival, nem folytatom, ennyi volt” – jelentette ki határozottan, amikor a műsorvezető azt firtatta, komolyan gondolja-e a váltást.

Nem kis fordulatról van szó pedig, főleg annak fényében, hogy Joaquin épp a napokban, október 28-án töltötte be harmincnegyedik életévét, ilyen korban márpedig ritkán bátorkodik az ember száznyolcvan fokos fordulatot venni. Ám természetesen zeneipar sem vakvágány már számára, a Johnny Cash-filmben tanúsítottakért ugyanis Grammy-díjjal is jutalmazták, és ez bizony elég biztató jel a jövőre nézve. Most éppen a brit rockzenekar, a The Charlatans frontemberével és énekesével, Tim Burgesszel dolgozik egy felvételen, és ki tudja, milyen csemegékkel fog minket még meglepni.

Sári Júlia

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky