3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2008. október 28. | Sári Júlia

Együtt a magyar világsztár és a gitáristen

Copyright:

Öt évvel ezelőtti, nagy sikerű együttműködésük után ismét összeáll Horgas Eszter magyar fuvolaművésznő és a világhírű gitáros, Al Di Meola. A 2003-as előadás Bizet „Carmen” című operájának átdolgozása volt, ezúttal pedig „Ő és Carmen” címmel a történet továbbképzelt folytatását adják elő a SYMA csarnokban rendezett ősbemutatón, november 14-én 20:00 órakor.

Az öt évvel ezelőtti teltházas előadás úgy látszik, nemcsak a közönségben hagyott mély nyomot, hanem a zenész-párosban is, hiszen most újra közös munkába fogtak. Akkor Horgas Eszter azt nyilatkozta a darabról, hogy egy olyan Carment akartak létrehozni, amely itt és most a mában játszódik és a mának szól. Ez sikerült is nekik, hiszen az előadás valóban hatalmas népszerűségnek örvendett itthon és külföldön egyaránt. Nem csoda, hogy a két művész úgy érezte, nekik és a közönségnek is az örömére szolgálna, ha a Carmennek lenne folytatása, így megszületett az „Ő és Carmen” című előadás, amely az előző történet képzeletbeli folytatása: az alkotók feltámasztják a főhősnőt, legalábbis a férfi fantáziájában, aki arról ábrándozik, mi lett volna, ha a szerelmük nem ér olyan tragikus véget.

A valóságtól teljesen elrugaszkodott fantáziavilágból adódóan pedig a zene is sokkal tüzesebb, temperamentumosabb, lüktetőbb és szabadabb szárnyalású lesz.

Bizet klasszikus témainak latinos átdolgozásai mellett hallhatjuk majd Horgas Eszter és Al Di Meola közös szerzeményeit is, amelyet természetesen Astor Piazzola, argentin zeneszerző és tangóharmonikás szelleme is körülleng. Az előadáson magyar sztárzenészek mellett fellép még a világhírű ütős, Gumbi Ortiz is, aki régóta játszik Al Di Meolával, és a gitáros Peo Alfonsi. De ha ők nem lennének, már önmagában Al Di Meola is biztosíték rá, hogy az idei év egyik legizgalmasabb koncertjének ígérkezik a Horgas Eszterrel közös előadás, hiszen a gitárművész olyan kiválóságok körében él és dolgozik, mint John McLaughlin, Paco de Lucia, Paul Simon, Santana vagy éppen Jean-Luc Ponty.

Sári Júlia

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky